Gasztroabszurd másfél felvonásban

Szerintem, ha lehetne azzal pénzt keresni, hogy valaki abszurd drámákhoz gyárt alapötleteket, nem sok anyagi gondom lenne. Az elmúlt napokban például gyönyörű jeleneteket tudtam volna elhelyezni a gyűjtő gasztro feliratú fiókjában.
Tegnapelőtt pogácsát sütöttem. Elmeállapotom hű tükre, azt hiszem, hogy már csak a tészta bedagasztása után (amúgy hol a tökömben vannak a normális méretű tálaim???), jöttem rá, hiányzik néhány alapvető eszköz: úgyis mint nyújtófa, gyúródeszka, kenőtoll. Nem gond, megoldottam persze, egy tálca, ja bocs A TÁLCA hátulján óvatosan kinyújtottam a tésztát egy pálinkás üveggel, de egyrészt ott volt a stressz, nehogy a pálinka kifolyjon, másrészt meg hogy a vékonyka műanyag tálca se törjön el. Szóval nem lehetett eszetlenül, erőből nyújtani. Kár. Biztos van terápiás pogácsanyújtás is.
Bár a sütő nem süt egyenletesen, ami egy viszonylag új villanysütőnél elég nagy meglepetés, a pogácsa finom lett, el is fogyott mind az utolsó angolórán, bár a végzősök szerenádteljesítményét idén tízből maximum egy jóindulatú kettes alára értékeltem volna, ha azt is értékelni kell. Jó, hogy nem kellett. Persze örültem, hogy megpróbáltak angolul is énekelni, de az sajnos pont olyan borzalmas volt, mint amikor magyarul. Na erre szokta mondani TSB, hogy anyanyelvi szinten beszélik az angolt.
A pogácsasütés egyébként nem volt olyan tragikus, csak az időzítés ... szerintem alig éri meg bármiféle gasztrotevékenységet hajnali egyig folytatni. Mármint az evésen kívül.
Gyanítom, hogy ezért is, meg a nyomokban felfedezhető főzésiszonyom miatt is, tiltakoztam eddig, valahányszor anyám azt javasolta, vigyem már el a mélyhűtőjében lakó két hatalmas halat, meg a nyulat. Na most ezzel az az egyik gond, hogy az én mélyhűtőm maximum két minitampon rövid idejű fagyasztására alkalmas,  tehát ha elhozom, azonnal meg kell sütni, másrészt meg a gyerekek nem igazán rajonganak a halért, a nyulat viszont legalább utálják. Nem siettem hát áttelepíteni a fagyos tekintetű állatseregletet, de tegnap este anyám gondolt egy nagyot, és Bori kezébe nyomta az egyik bazi nagy fagyasztott halat.
Remélem, megvan az arckifejezésem (lásd fent), amikor este kilenc tájban belenézek a szatyorba, és két elgondolkodó, üres szempár néz rám vissza. Én is elgondolkodtam. Miért van az, hogy én, aki a diákjaimnak is mindig azt mondom, az első ötlet a legjobb, első és nagyszerű ötletemtől vezérelve nem baszom ki a kukába, nem dehogy, hát takarékos ember vagyok, engedjen ki, megsütöm, megeszem. A hal jó fehérje, egészséges, majd szép leszek tőle. Engedjen csak ki hurrá, utána befűszerezem, betolom a sütőbe, még a gyerekek is megörülnek neki, pedig ugye ...  az igazság az , hogy már vízionalizáltam egy kis Jamie Oliver féle gasztroshow-t az éjszakai konyhában. Guszta hal, guszta élet, napsütés, tengerpartfíling. Yesssoké.
Az ideális forgatókönyvhöz képest azonban fél tizenegykor még mindig fagyos volt a hangulat kettőnk közt; nem olvadt, nem engedett az állat, én viszont egyre idegesebb és álmosabb lettem. Kis fejszámolás után úgy döntöttem, leszarom, berakom a sütőbe, csak meggondolja magát majd ott nagy hirtelen. Hogy éjfélre megsült-e rendesen, azt nem tudom, nem tudtam rábírni magam, hogy megkóstoljam, a külseje azonban barátságosan elszenesedett (az jó, a szén fertőtleníti az emésztőrendszert és felszívja a mérgeket), a belseje viszont bizonytalanul tátongott, és ha igazi abszurd hal lett volna, vagy legalább egy rohadt mágikus realista, akkor kivájt szemgödrű fejecskéjét ingathatta volna. Nem ingatta. Lemondó, üres tekintettel nézett rám. Egy balfasz a konyhában, ezt gondolta.
Tudom, sokat dobott volna az étel kívánhatósági mutatóján, ha levágom a fejét még tegnap, de már mindegy. Most elnézem szerencsétlent, hogy ez is milyen hiábavaló halál lett. Mennyi ostoba, értelmetlen halál van.
Mióta felébredtem, próbálom elképzelni, ahogy eszem belőle, de nem sikerül, mert tényleg olyan a tepsiben, mint egy szomorú, halott házőrző. Fogalmam sincs, mit csináljak vele, mert a minihűtőbe nem fér, kint meg nem hagyhatom, a halfehérje hamar romlik ebben a melegben, és egyszerűen képtelennek érzem magam arra, hogy egy falatot is lenyeljek belőle. Az ember hallgasson a test üzeneteire.  (Ja, mert közben rájöttem, hogy egy csomó ízt nem érzek az elhúzódó betegségem miatt, és a szaglásom sincs igazán rendben, ha kajáról van szó. Magyarázat nincs. Újabb örkényi fordulat.)
Hát ennyi. Gasztrotapasztalat? Éjszaka kelt tésztát sütni nem jó, de legalább nem kell kidobni. Ugyanezt a fagyott óriáshalakkal kapcsolatban már nem mondhatjuk el. Nem baj. Inkább elgyászolom, mintsem valami gyomorrontással készüljek a ballagási sütés-főzésre. Jézusom, tényleg, ma még sütnöm kell.