Rend
Mostanában nem ébredek jókedvűen. Egyrészt a magány nem jó alvótársnak, nem puha, nem kedves, nem szuszog a fülembe, nem ölel át hajnali félálmában, másrészt valamiért, hát a sötét nyilván, és a csend is lehet ennek az oka, éjszaka szabadulnak el a démonok odakint. Már nem félek tőlük, mert tudom, hogy a sötét az önzés színpada, de rossz arra ébredni újra és újra, hogy játékos kedvükben elzárják a légcsövem, aztán a fülembe suttogják: lélegezz, ha tudsz, majd sikoltozva nevetnek a tréfán.
Vannak hajnalok, amikor ezek a sápatag lények úgy ülnek a mellkasomon, mint megannyi emberhúson hízott anaconda. Hájasan, nyájasan, mozdulatlanul, de minden órában egy kicsit szorosabbra húzva bőr alatti izomtömlőiket a mellkasom körül. Ölelés ez is, tudom, de nem ilyenre vágyom.
Ezeken az oxigén nélküli reggeleken inkább nem mozdulok, fekszem csak nyitott szemmel, bámulok a fölém hajoló vértelen arcokba, és azokra gondolok, akik értelmet csiholnak a káoszból, akik látják a világ egészét, akik a rend katonái. Istenre elsősorban, aztán arra, milyen nehéz dolga van velem, milyen gyengéd szeretettel viseli az engedetlenségem, amikor megszállott, fényes igyekezete ellenére sem ijeszt a sötét. Bizonytalan, halvány teremtménye vagyok.
De nem csak Istenre gondolok ebben a gyilkos félhomályban, hanem azokra az emberekre is, akik önmaguk biztonságos rendje mögül mégis veszik a fáradtságot, hogy hálót feszítsenek körém a tudásukból és/vagy a szeretetükből, és akik azért is éltek vagy élnek, hogy ezeken a nehéz hajnalokon odébb rugdalják mellőlem az állatot.
Örülök, hogy az értelmetlen pillanatokban néha mégis rendet enged az akarat, mert most ezt a rendet vágyom. Bachot, Lénárdot, Feynmant, a halottakban némán működő atomokat, az élőkben egymáshoz hiba nélkül illeszkedő színeket. Buddha csendjét, a létezés tűhegyén lakó engedelmes békét, Istent és a zavarodott idő helyett inkább a Cape May szürke homokjára érkező örök hullámot.
Amit kimond az ember, az valósággá lesz. Ebben hasonlítunk legjobban Istenre. Ebben még én is hasonlítok Istenre.
Vannak hajnalok, amikor ezek a sápatag lények úgy ülnek a mellkasomon, mint megannyi emberhúson hízott anaconda. Hájasan, nyájasan, mozdulatlanul, de minden órában egy kicsit szorosabbra húzva bőr alatti izomtömlőiket a mellkasom körül. Ölelés ez is, tudom, de nem ilyenre vágyom.
Ezeken az oxigén nélküli reggeleken inkább nem mozdulok, fekszem csak nyitott szemmel, bámulok a fölém hajoló vértelen arcokba, és azokra gondolok, akik értelmet csiholnak a káoszból, akik látják a világ egészét, akik a rend katonái. Istenre elsősorban, aztán arra, milyen nehéz dolga van velem, milyen gyengéd szeretettel viseli az engedetlenségem, amikor megszállott, fényes igyekezete ellenére sem ijeszt a sötét. Bizonytalan, halvány teremtménye vagyok.
De nem csak Istenre gondolok ebben a gyilkos félhomályban, hanem azokra az emberekre is, akik önmaguk biztonságos rendje mögül mégis veszik a fáradtságot, hogy hálót feszítsenek körém a tudásukból és/vagy a szeretetükből, és akik azért is éltek vagy élnek, hogy ezeken a nehéz hajnalokon odébb rugdalják mellőlem az állatot.
Örülök, hogy az értelmetlen pillanatokban néha mégis rendet enged az akarat, mert most ezt a rendet vágyom. Bachot, Lénárdot, Feynmant, a halottakban némán működő atomokat, az élőkben egymáshoz hiba nélkül illeszkedő színeket. Buddha csendjét, a létezés tűhegyén lakó engedelmes békét, Istent és a zavarodott idő helyett inkább a Cape May szürke homokjára érkező örök hullámot.
Amit kimond az ember, az valósággá lesz. Ebben hasonlítunk legjobban Istenre. Ebben még én is hasonlítok Istenre.
A FB nem teszi lehetővé, hogy valami ne tetsszen, pedig ez most nagyon nem tetszik.
VálaszTörlésOrvosok, ördögűzők mit mondanak, miért nincs oxigéned?
Egyrészt egy elhúzódó hörghurut miatt, de az orvos azt mondaná, hogy majd elmúlik. Privát, nagy gyakorlattal rendelkező ördögűzőim reggeli életiszonyból adódó légszomjamra egyébként ugyanezt mondják. És én magam is ezt gondolom. Hidd el, még negyven-ötven év, és nyoma sem lesz ennek a problémának. :)
VálaszTörlésMeggyőztél.
VálaszTörlésJól van. :)
Törlés