Másik

Ma éppen a másik hétfő van, nem a nyomasztó, hanem a nyárközeli. Ezt egyébként nem lehet kiszámítani, mármint hogy mikor melyik lesz, de nem baj. Nyújtózkodós reggel van, és valami csendeset akartam írni, hogy teret kapjon a nyugalom, meg a harmónia itt is, a sorokban is, hogy megmutassam, ez mind része a világomnak, és hogy vannak boldog, napsárga délutánok és reggelek is.
A hétkezdés ellenére vidámat akartam írni ma, komolyan vidámat - árnyékot a tűző napon a kút mellett, köveken keresztül ugráló vízfolyást az erdőben, párás, kékesszürke látóhatárt a kánikula első napján.
Általában egyébként nem nehéz elmondani a dolgokat, de most zavarban vagyok ettől a nyárias kedvtől. Hogy nyár van-e, vagy csak nyárnak látszanak a délutánok, azt se tudom. De hát kit érdekelnek az évszakok? Ha most van meleg, akkor most veszünk magunkra nyári ruhát. Ha most terhesek virágillattól a fák, akkor most sétálunk elgondolkodva hazáig, és ha most érzem úgy, hogy jó, akkor most örülök ennek.
Nincs minden jókor, tudom, de ezzel aligha tudunk mit kezdeni. Akkor inkább legyen öröm, és legyen millió szín egyszerre. Nyilván valamilyen szempontból mégis most van ennek az ideje..

Más. Véletlenül belebotlottam Eduardo Galeano naplójába. Nem igazi napló, inkább csak gondolatok az adott napról; az a címe: Los hijos de los días (A napok fiai). Szép cím. Vagy a spanyol nyelv szép. Egyébként egészen rövid szövegek vannak minden naphoz, és tényleg nyelvgyakorlásnak is jó.
A tegnapi kiállítás megnyitója amolyan mini Ozora volt (Emma), de a jéghideg rozé hosszúlépés finom volt, a képek pedig szinte mind tetszettek. Különösen az egyik festmény, ami olyan békét és harmóniát árasztott magából, hogy legszívesebben azonnal megvettem volna.

Más nincs. Rövid hét van ballagással, faltól falig munkával és programokkal, de ma még a hétfői kialvatlanság sem veszi el a kedvem. Ma csak vagyok, és ezt élvezem.
Na jó, ettől a kis buddhista rohamtól eltekintve azért valamikor aludjak majd.