Lecke

Azon gondolkodom, amit múltkor egy barátom írt, hogy az emberekben talán sokkal több a közös, mint gondolnánk. Értve ezt akkor arra, hogy vajon vannak emberek, akik kivételesen illenek egymáshoz, és így valami sorsszerűséget kell tulajdonítani a vonzalmaknak, vagy épp ellenkezőleg, ha az ember nyitott, bárkihez illeszkedhet, mert a köztünk lévő mély, emberi hasonlóság és a másik megtanulása tesz minket képessé arra, hogy bárkivel értékes, egymást segítő kapcsolatot tudjunk kialakítani.

Az igazság nem létezik, odaát van, esetleg soha nem megismerhető. Választhat ebből, aki az igazságot kutatja, engem azonban nem az igazság érdekel, inkább az emberben lakó általános és egyedi különös találkozása az időben.

Tegnap végre megnéztem Enyedi Ildikó filmjét. Régóta szerettem volna, mindig közbejött valami, de most jó alkalmat szolgáltatott a mozizás egy német írónővel való találkozásra. Azt hiszem, kellőképpen nyitott ember vagyok, nem riadok vissza az új emberekkel való találkozástól, mégis volt bennem egy kis kétség; mit keresek én egy ismeretlennel egy olyan filmen, ami az emberi kapcsolatok, a test és a lélek kapcsolatát boncolgatja. Ültem a moziban, néztem ezt a csodálatos filmet, és fogalmam sem volt, mit beszélünk majd mi erről utána, két vadidegen nő, akik gyakorlatilag kétszer egy órát töltöttek eddig együtt, és a felszínes és kedves általánosságokon nemigen jutottak túl. Aztán a film végén, amikor moccanatlan, megrendült csendben ült a mozi, hogy még a legutolsó öltöztetőasszisztens nevét is el tudja olvasni, ott ültünk egymás mellett, és olyan őszinte egyszerűséggel sírtunk, mintha régtől fogva barátok lennénk. Akkor azért megnyugodtam. A találkozásokhoz talán kell egy kis szerencse, egy kis sors, egy kis isteni taszajtás hátulról, de a szeretet, a másik szeretete mégiscsak tanulható. Végeredményben nekem, sok minden más mellett, ezt is mondta a Testről és lélekről.

A szeretet tanulhatósága persze egyben felelősség is. Jól szeretni nagy munka, de még nagyobb felelősség, mert aki a szeretettel él vissza, az mély és nehezen gyógyuló sebet ejt a másikon. Az élet csupa tanulás, csupa munka, és csupa öröm, amit az ember leginkább a másikban tapasztal meg, a másiktól kapja ajándékba. Az élet nem tud magányos lenni.

A filmet persze mindenkinek ajánlom, csakúgy mint a nyári üldögélést kedves teraszokon a barátokkal, meg a leendő barátokkal.

Más nincs. Folyton álmos vagyok, és legszívesebben fel sem kelnék az ágyból. Nem őrület, hogy már július közepe van, és még nem volt pizsamanap?? Jövő héten kijelölök egy napot, az biztos. Mondjuk a keddet. Oda egyelőre csak egy hajnali vérvételt terveztem be, de az is lehet, hogy szarok rá, és inkább csütörtökön megyek. Nyár van.