Érték

Azon gondolkodom tegnap óta, vajon miért ilyen önmagából kifordult világban élünk, de nyilván nem tudom a választ. Voltam jógán, ami békés volt, voltam TSB-t meglátogatni a kórházban, és amitől a békés jógapillanatok nyom nélkül száguldottak tova, de olyan mértékben, hogy abszolút nyugalommal tudtam volna a felelősöket ott helyben, a folyosón négybe vágni. Nem helyes, hogy hagyom eluralkodni magamon a dühöt.

Aztán voltam Andrásnál, aki ismét megkereste az összes csomót a hátamon. Akkora keze van, mint egy malomkerék, és bár pihentető masszázsról szó nincs, tényleg gyógyít. Kicsit elkeseredve kérdeztem tőle, mikor lazulnak el a csomóim, amire csak a szokott mosoly volt a válasz, hogy hát ezek a csomók nem tegnap keletkeztek, türelem kell hozzájuk. Nyilván igaza van.

Jó, hogy szeret csendben lenni, nem beszélgetünk, csak akkor szólok, amikor már nem bírok valamit elviselni, ő meg olyankor hümmög egyet, ami nem tudom, jót vagy rosszat jelent. Néha megkérdezem, mi az, amire rátalált, akkor mondja, melyik izom. Érdekes lehet a testeket így ismerni, ennyire tudni, mi micsoda, minek hol kellene lenni, minek nem kellene ott leni, ahol van. Olyan ez a fiú, mint egy kézi röntgen. Odafekszel az asztalra, és mindent tud rólad. Lehet, hogy még olyat is, amit te magad sem.

Délután voltunk Berittel (német írónő) az öntödében. Juditék hívtak, megnéztünk egy bronzöntést. Egészen varázslatos dolog ez. Egyrészt mert borzalmasan sok munka, sok idő és sok türelem megcsinálni egy szobrot: a minta elkészítése, a becsövezés, a téglaporos dupla ház, a viasz kiégetése, a gipszbe áztatott kócpogácsák, a bronz megolvasztása a grafittégelyben, a tűz ordító hangja, a folyékony fém belső izzása, az öntés veszélyes idegfeszültsége... Rengeteg munka egy nem kifejezetten túlértékelt dologért. Néztem ezeket a szobrászokat, csodáltam őket, mert biztos, hogy ehhez egészen elképesztő elhivatottságra van szükség. Ennyit dolgozni a talán semmiért...

Azt hiszem, sokkal, de sokkal jobban meg kellene becsülni azokat az embereket, akik azért dolgoznak, hogy másoknak jobb legyen. Hogy szép tárgyakat lássanak maguk körül, hogy egészségesebbek legyenek (tehát nem csak az orvosokról beszélek, sőt), akik azért írnak, hogy mások örömüket leljék a mondatokban, a zenében, a világban, akik azért dolgoznak, hogy segítsenek megtanulni a világot. Nem tetszik, amit magam körül látok. Nem tetszik, hogy értékesnek állítanak be dolgokat, amik nem azok. A felesleges tárgyakat, a csillogó ostobaságot, a bántást, mások megalázását, az önzést.

Az érték az, ami emberré tesz, ami segít, ami örömet okoz. Egyszerre mindhármat mármint.