Elköszönés

Amikor valamivel több, mint két évvel ezelőtt elkezdtem írni ezt a blogot, még nem tudtam, mennyire lesz hosszú életű, de talán magam sem gondoltam, hogy ilyen sokáig húzza. Két év nagy idő, kitartó társ volt, elviselte, amit kellett. Szerettem itt gondolkodni, de lássuk be, nyavalyogni is. A gondolataim és a nyavalygásaim is én vagyok, de mostanra mégis eluntam ezt a helyes kis szobácskát, és az utóbbi időben a posztok egy részével sem voltam maradéktalanul elégedett. Ez a blog megszolgálta a bizalmat, és megtette, amit elvárhattunk tőle.

A mai nappal lezárom ezt az oldalt. Nem elzárom, maradjon csak meg, lehessen olvasgatni a szövegeket, míg az internet ki nem veti magából ennek a helynek még az emlékét is.

Hogy mi lesz? Majd valami lesz. Nem lehet egészen pontosan tudni, hogy mi, de nincs értelme hazudozni, egy grafomán, évek óta blogot író ember sokáig úgysem tud kussolni.

Az Izabella 6.o-ás verzió minden kedves olvasójának köszönöm a figyelmet, az érdeklődést, a kommenteket, a csendes olvasást, a kritikát. Most menjen a lélek szabadságra egy kicsit.

Legyen zene.