Képesnapok

Csillagaim az Úrban, ím hát megjöttem, illetve megjöttünk.  Én ugyan csak átmenetileg, még jövök-megyek egy darabig, de azért innentől fogva többnyire mégiscsak netközelben.
Nem is tudom, mit lehetne írni az elmúlt egy hétről. Túl sokat, és túl keveset. Egy biztos, hogy életemben ilyen intenzíven és kitartóan még nem tettem a semmit, amit felfoghatunk egyfajta jellemfejlődésnek is. Vagy nem.
Akárhogy is van, azt kell mondjam, nyilván pont erre volt szükségem, hogy valamennyire kipihenjem a fejemben kergetőző sok marhaságot. (Jegyzem meg, még így is csak mérsékelt sikerről tudok beszámolni. Fuck.)
A Terasznapok jól teltek, szinte remetei elszigeteltségben (hát na jó, nem), le nem fogytunk, kicsit talán barnábbak lettünk, merugye az slankít, és elég szép próbahipotéziseket állítottunk fel a világmindenséggel kapcsolatban, mely számos furcsa eredményét itt most nem osztanám meg, de az talán érdekes lehet, hogy TSB autóját Schrödinger autójára kereszteltük el, méláztunk a visszafelé folyó idő lehetséges következményeiről (lásd majd Az orgazmus és a kozmológia című egyelőre csak készülődő művünket), a prímszámokról, az izlandi nyomozókról, és a jelen világ politikai és egyéb helyzetéről. Kevés lisztet, ám annál több szalonna-, zöldség- és alkoholegységet fogyasztottunk, valamint rengeteget fotóztam, mely fotók többsége elég szar lett.
Kirándultunk is, csalódtunk megint egy-két dologban, különösen egy zánkai kis étteremben, ahonnan kibasztak minket, mert nem volt foglalt asztalunk, és a mellette lévő gyógynövény kertben, ahol a teázón és az ott dolgozó lányon kívül minden félkész, összegányolt és ötlettelen volt. Kicsit több, mint 273 millióért. Ennyiért már lehetne hozzá egy kisvasút is.
Persze van, ami meg mindig jó, ezekről vannak a képek.
Ma már dolgozom, holnap is, de azért lesznek baráti találkozások, örömök. Jövő héttől meg Katlan. Jessz.











Megjegyzések

  1. Vannak idegölő/őrlő és bosszantó semmittevések.
    Meg vannak ilyenek is. Napraforgós, citromillatú, áfonya-lila balatoni napokon. Ismerősek:) Sajnos mind a kétféle.
    A harmadik képet "lelopom" már csak Van Gogh miatt is:)
    rhumel

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése