Előhang

Pontosítok. Előhang és utóhang egyben. Valaminek vége van, és valami elkezdődik. In between days. Aminek vége van, arról nem írok, de nem azért, mert nem érdemes, hanem mert most nem tudnék róla úgy, ahogyan kell. Majd egyszer.
Mondjuk arról viszont, hogy mi kezdődik, fogalmam sincs. Életféle, nyilván. De nem mindig baj, ha az ember nem látja előre, milyen történetbe kezd bele. A végén neki se állna.
Szóval inkább arról, ami van. A reggeli nihil és az esti kiborulások közé igyekszem beilleszteni a létfenntartás szempontjából hasznosnak mondható tevékenységeket. Lélegzem, eszem, iszom, dolgozom, emberekkel beszélgetek, olvasok. Ezek a dolgok nem mindig mennek jól, de van bennük valami rutinszerűség, és ez a mindenoké látszatát kelti. Muszáj néha becsapni önmagunkat is.

Más. Tegnap viszonylag rövid értekezletet tartottunk, melynek során csak az iskola vezetői beszéltek. Bridget szokásos fogalmazási elégtelensége mellé most még az is volt, hogy az előre megírt beszámolóinkból szemezgetett. Szóval azt mondta el, amit gondolt. Joe-nak és nekem is ki kellett húznunk a beszámolónkból egy-egy kellemetlen szót, félmondatot. Bridget ezek szerint nem szereti sem a kényszercsoport, sem az elvtelenség szavakat. Jó, vannak szavak, amiket nem szeret az ember. Kihúztuk.
Amúgy Bridget becsületére legyen mondva, hogy a fura és kibogozhatatlan polgári körmondatai és az érthetetlen spontán fogalmazványai ellenére alaposan felkészült, és az elhangzottakban csak nyomokban fordultak elő a tervutasításos rendszert idéző fordulatok. Annál kellemetlenebb volt, hogy az egyik helyettes minden jó szándékkal megfogalmazott kritikai észrevételt személyes sértésként kezelt. Így lettem elküldve a picsába nyílt színen Joe-val egyetemben. Én őszintén büszke vagyok magunkra, hogy nem vettük fel a kesztyűt, és nem kezdtünk el visszaordibálni. Nem érdemes vitába szállni olyan emberrel, akinek nem célja megérteni a másikat. Aki csak győzni akar, az hadd birkózzon önmagával.
Mára és holnapra itthoni munkavégzésre is kaptunk lehetőséget, ami engem nagyon meglepett, mert meg voltam győződve, hogy péntekig mindenkinek bent kell szívni. Én mondjuk holnap még órákat tartok, TSB meg szolidaritásból (meg mert dolga is van,) besétál velem. Ma viszont tényleg távol tartjuk magunkat a kis közös cellánktól, és megtartjuk a Terasz nulladik napját Mihálynál. Komolyan mondom, egy örökkévalóság volt eljutni idáig.
Jó, van még dolog a jövő szerdai elutazásig sok, de azért most már lassan érzem, hogy itt a nyár. Július van. Tisztatestü hőség ül a / fényesarcú fák felett. Őrület, hogy csak most ül oda. Remélem, jó lesz ez így.