Pont ott

Pont ott lenni, ahol, vagy a mozgásban megtalálni az állandóságot. Kétféle ember van... nem, dehogy. Ezerféle ember van. Inkább azt mondom, az életszemléletek sokféle csoportosításában létezik a hely-helyzet szempontja is. Ebben alapvetően két archetípust  lehet felfedezni: az élet mozdulatlan megtapasztalását kedvelő, és a vándorló életben örömet lelő típust.
Nem embertípusokról beszélek nyilván, nem állítom, hogy valaki csak ilyen vagy olyan lehet, olykor periódusok is vannak, a helyhez kötött ember hirtelen vándorolni kezd (a világirodalomban lásd mondjuk Bilbo esetét), a vándor pedig egy időre megállapodik. Ettől függetlenül, ritka az olyan ember, aki vándorként hosszan egy helyben marad, vagy maradóként (telepes) némi vándorlás után ne nézne állandó lakhely, biztos reggeli kilátás után.
Nem jobb élet egyik a másiknál.  Amíg az ember megtalálja azt, amit keres, amivel egyensúlyban lévőnek érzi magát, addig nem boldogabb és nem boldogtalanabb egyik ember a másiknál, sőt.
Azt hiszem az ember ösztönösen tudja, milyennek született, és mi az az életforma, ami valóban kiteljesíti, és amelyben megvalósítani tudja önmagát. Persze előfordul, hogy a megérzéseinket elnyomjuk magunkban, szeretnénk megfelelni a társadalmi elvárásoknak, a szüleinknek, vagy éppen azoknak az embereknek, akik szeretnek minket, és akiket mi is szeretünk. Ezért előfordul, hogy a vándor letelepszik, kertet művel, és csendes, elégedett órákat tört mozdulatlanságban, a nyugalmat kedvelő ember pedig utazgatni kezd.
Az alaptermészettől eltérő élettel nincs baj egyébként, de hosszú távon mégis feszültséget kelt. Elsősorban is az emberben önmagában, de ebből adódóan az emberi kapcsolataiban is. Talán azt lehetne tanácsolni, hogy a vándor, ha letelepedni kényszerül, bármennyi örömét is leli az állandó kilátásban, utazzon rendszeresen. A sokat utazó telepes pedig találjon alkalmat arra, hogy ideiglenes állomásain otthon érzést teremtsen önmagának.
A megfelelő munka és megfelelő életforma kiválasztása ugyanis nem azt jelenti, hogy nem kell megtanulnunk másképpen is élni, örömet találni a másik fajta életformában. Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, nem lesz hosszú távon a miénk.
Én, azt hiszem legalábbis, alapvetően vándorló típus vagyok. Szeretek utazni, szeretek új dolgokat látni, szeretek emberekkel ismerkedni, szeretem, ha történnek a dolgok körülöttem. Ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy időnként megálljak, megpihenjek valahol. Kell a csend, kell a nyugalom, kell az, hogy egy ideig minden reggel ugyanazt lássam, ha kinyitom a szemem. Kell, hogy ezt is megtanuljam, mert ettől leszek teljesebb ember.
Az elmúlt hónapok zaja, a sok változás és felfordulás után most a csend és az állandóság napjai következnek a Teraszon. Szeretni fogom ezt az egyszerű, állandó, mozdulatlan életet erre a néhány napra. Otthon fogom magam érezni benne. Addig és azután azonban utazom, jövök és megyek, emberekkel ismerkedem, és beszélgetek tovább. A vándor márcsak ilyen. Nem várja meg a boldog pillanatokat, hanem elmegy értük oda, ahol azt reméli, rájuk talál: másik városba, másik országba, másik földrészre, olykor a világ másik végére is.