Nyugalom

Állhatna itt most egy nagyívű bejegyzés a Teraszon töltött napokról, de rohadtul melegem van, szóval ez most akkor sem lesz hosszú írás, ha amúgy volna mit mondani. Írhatnám, hogy azért a visszafogottság, mert az elmúlt napokban megtanultam hallgatni, de ez nem volna igaz; egyrészt volt kivel beszélgetni, másrészt meg sosem volt gondom a csenddel.
A Teraszon most is megvolt mindkettő, kellemes, lassú harmónia, annyi szó, és annyi csend, amennyi kell. A lét öröme. Szerencsés az az ember, aki ösztönösen tud örülni az életének, nekem ezt tanulni kell. Reggeli beszélgetésekből is tanulom.
Idén sokat ültünk könyvekkel az ölünkben, azt hiszem, tulajdonképpen ez volt a fő tevékenységforma. Kicsit ittunk (ebben a műfajban a nyolcvan éves őszibarack pálinka vitt mindent), kicsit ettünk, én beleszerettem egy Szív Ernő nevű utazóba, aztán kicsit bosszankodtunk a turistavakításokon, meg a dörgicsei levendulás köré épített kerítésen. Kerítésország leszünk. Isten állatkertje.

Sok jó dolog volt, de voltak hiányok is, meg egy kis szomorúság és düh, amikor a Balatonra néztem. Dühített, és gyűlöletet ébresztett bennem, hogy bizonyos emlékeimet egy tollvonással át lehetett húzni. Mintha azt matricázták volna rá, hogy ez se volt a tiéd, te hülye. Ez rossz volt. Ezeket az emlék dolgokat azért lassan át kellene értékelnem, csak egyelőre nincs erre technikám.
Idén úgy alakultak a dolgok, hogy nem volt vendég a Teraszon, úgyhogy hárman voltunk végig, csak a Biciklis Futár ugrott be a vihar után a kettérepedt platán felét kivágni. Nyilván úgy ítélték meg az égiek, hogy most erre van szükségünk. Nem vitatkoztunk.
Más. Emma eltűnt az éterben, és hiányzik, Vencel viszont előkerült az egészségügy bugyraiból. Örülök, mert sokkal jobban van. Mint valami perpetuum mobile, jönnek-mennek az emberek ezen a nyáron. Én is elmegyek egy kicsit majd pár napra megint, de egyelőre csak túlélni próbálom ezt a meleget. Minden erem fáj. Izland egyre vonzóbb.

Más nincs, nyugalom van. Nyugalom. Állítólag taoista gondolataim vannak. Ezt BH mondta egy kanapén ülve. Nagyon szép volt, ahogy ott ült a reggeli fényben. Vencel meg azt mondta, próbáljak meg egy kicsit buta lenni, csak egy pillanatra, akkor könnyebben megtalálom az utat. Mennyi bölcs van körülöttem, és milyen jól ismernek. Honnan.
Este kint lesz egy recenzió a Forgách kötetről a Gitten, majd idelinkelem. Meg írtam a Darvasi kötetről is. Talán majd az is odakerül.