Preszabadság

Hát ezt is megértük, szokták mondani minden különösebb meggyőződés nélkül emberek, én is, amikor egyszer csak elérkeznek valami fordulóponthoz az életben. Persze, nem halni készülünk komolyan, csak a határainkat ízlelgetjük. Nem is tudom, mit kezdenénk az örök élettel, ha ez a véges is ekkora dilemmát okoz.
De azt akartam csak mondani, hogy ha minden igaz, ma megyünk utoljára dolgozni a nyári szabadságolás előtt. Felfoghatatlanul jó érzés. A tegnapi munkanapom forgatókönyvét minden bizonnyal a Monthy Pythonhoz közeli szerzők írták, mert az órák előtt mintegy húsz perccel derült ki, hogy nincs net. Kérdeztem, hogyhogy, mondták, mert nincs. Na most azért alapvetően ez nem tragédia, csak ha úgy készülsz, hogy a három órádból kettőn az interneten fognak dolgozni a diákok, mert 1. informatikusok 2. a szakmai gyakorlat utolsó iskolában töltött napjának utolsó három óráján eléggé alulmotiváltak, szóval hátha a code.org-os fiúk vicces kódolási játékaitól picit jobb kedvük lesz 3. odakint (és a teremben is) harmincon túli fokok vannak. Hát így. Imádom a közoktatást. Fejleszteni kellene egy közoktatási társasjátékot, a Gazdálkodj Okosanhoz hasonló valamit. Szerintem Coelhó János Mindenbiznisz Káeftéje forgalmazhatná is. Nyilván a suliknak kötelező lenne megvenni, ha nem akarják, hogy másnap hopp elfogyjon a fenntartás.
De most már tök mindegy, a diákok megadással tűrték a megpróbáltatásokat, az utolsó óra végén pedig jót játszottak. (És csak egy srác kéretőzött el, mondván hogy orvoshoz kell mennie.) Amúgy meg röhögtünk az egészen. Most mégis mit lehet ezzel kezdeni.
Más nincs. Mindjárt befejezem a Forgách kötetet, ami nagyon tetszik, de addig is a Gitten van egy rövid írás Kollár-Klemencz László novelláiról. (KATT) Most, hogy így belegondolok, egy hónap múlva Katlan. Hihetetlenül rövidnek tűnik a nyári szünet már most, pedig a mai napi értekezleten még csak innen vagyok.
Utazzunk már el. Addig nyugtató zene.