Július

A nyár szombatja a július. Rekkenő, nagyon kék, nagyon sárga. Ilyenkor már kora reggel nekikészülődik a meleg, kitárja az ablakot az ég, nincsen se szégyene, se sötétítő függönye. Nem jókedvű, nem szomorú, nem kérdez, csak ad. Ilyenkor nincs határa semminek, az éles fény két dimenzióba préseli a világot. Fotózhatatlan.
A júliusi reggelek megbocsáthatatlanul időtlenek. Nincsenek percei, nincsenek órái, hullámokban érkezik az idő, és fokokban mérik. Huszonnégy fok fölött késő van, akkor már nem jó menni sehová, indulni a forró aszfaltra, legfeljebb a kertbe a cseresznyefáig.
A július öreg béke, lassan mozdul, inkább fekszik, hasal a rétekre, leül a diófák alá, nézi a határt. Nem az  övét, az emberét. Tetszik neki a mozdulatlan engedelmesség, az uralom, cserébe délután enyhe szellővel simogatja a hátat, meg a nyakat.
A júliusnak mindig megadom magam.