Kő kövön

Itt még a víz is kőből fakad.

Ha elég régóta élsz egy helyen, mármint nem szó szerint, de mégiscsak ugyanabba a városba húzod haza a mindenféle ideiglenes világvárosaidból a gurulós bőröndöd, és jót akarsz magadnak, akkor gyakran hívsz vendégeket (=könyörögsz barátoknak, hogy látogassanak meg).
A vendégek azért is jók, (bár nyilván örülsz nekik csak úgy is, a látogatásból kifolyólag,) mert meg lehet nekik mutatni, hol élsz. És mikor másnak mutatsz meg valamit, ami fontos neked, akkor nem csak a saját szemeddel látod azt, hanem kívülről is. Ilyenkor aztán rá lehet jönni pár dologra. (Mondjuk arra, hogy tényleg, az a Zselici dombság...)
Tegnap itt járt látogatóban egy nagyon kedves barátom, aki bármennyire is sokat utazott már életében,  Pécs valahogy kimaradt neki. Szóval turistáskodtunk Zaphoddal egy kicsit a negyven fokban, és attól, hogy ő nézte, én is egészen új arcát láttam a városnak. Először is arra jutottam, hogy valamilyen oknál fogva, a gyerekkori emlékeimhez képest legalábbis, egyszer csak kurva sok kő lett itt.
Csak úgy sütött a kő mindenhonnan, verte vissza a fehér napsugarakat izzásig. Pedig vannak fák, meg bokrok, meg még a Búza téri körforgalomban is levendula nő, de akkor is. Mintha egy kibaszott kőbánya szponzorálta volna a város megújulását. Szép kövek többnyire, nem mondom, de akkor is. Sok. Valamiért elfelejtettem, hogy még a Cella Septichórában is kövek vannak kiállítva, úgyhogy azt megnéztük. Nem baj, röhögtünk sokat, én meg végképp lemondtam a szarkofágos temetkezésről. Miközben Zap arról mesélt, micsoda mesevölgyeken keresztül jött idáig (Zselici dombság, mondom még egyszer), itt a cidergyártás alapanyagtermelését is csak egy kőteraszon láttuk megvalósíthatónak. Őrület. Hát csoda, ha beérik a sok kő között a füge, meg hogy az utóbbi években idemigránskodott párezer kabóca is? Nem csoda. Hát ezek itt otthon vannak.
Nem tudom mikor, de Pécs kényelmetlen város lett. Töri az ember szandálját.

A másik érdekes megfigyelésem meg az volt tegnap, hogy a katolikus egyház egyáltalán nem sajnálta hangsúlyozni önnön nagyságát és jelentőségét ebben a városban. Egy turista szemével nézve ugyanis igen sok, és igen nagy (kő!) templomok vannak a városban. De szinte csak katolikusok.
Pedig az én városom azért barátságos is tud lenni. Jó, ez a negyven fok árnyékban (délvidék ez baszki, mediterráneum szinte) nem pont a legideálisabb pillanat egy első találkozásra. Szóval, hogy a pluralitás, meg a sokszínűség is alátámasztódjon, végül az irodalmi körökben alaposan kiéheztetett látogató csevapot evett, meg olasz fagyit, és ha sokszínű külföldi diákcsapatok nem is rótták velünk az utcákat, az arab boltját megnézhettük kívülről, merugye szigrú vasárnapi zárvatartásban volt, csakúgy, mit a Kisüzem.
Nem tudom, csak remélem, hogy nem sikerült végképp elvennem a kedvét ettől a várostól, de ha mégis, akkor egy egészen biztos: egy életre megtanulta értékelni a hideg szódát.