A testről meg a lélekről

A mindenféle vélekedésekkel és divatos biológiai elméletekkel szemben kénytelen vagyok leszögezni, hogy a test kedves, a test nem öregszik, a testen nem fog az idő: örök fiatal, örök szép, az örök öröm tárgya.
A test ha fárad is, reggelre Isten kegyelméből újjászületik,  a simogatásnak gyerekként örül, a csóknak kamasz módjára. A tükörben kedves, kívánatos szerető képét mutatja, még ha nyolcvan éves is a szem, ami a képet nézi, és a parkban a botra támaszkodó láb elé guruló labda mindig ifjú csatárt talál magának.
Persze most vitatkoznál, hogy a te tested öreg, törődött, a térded nem hajlik, a derekad fáj, a szemed alatt sötét Mariana árkok, a melled ráncos, a combodon pedig egy reggelen, ahogy Nádas mondaná kissé hidegen, megikrásodott a zsír. De rosszul látod. A test nem öregszik.
A lélek ellenben... hát a lélekkel már nincs ekkora szerencsénk. A lélek sokszor idejekorán ráncosodik, nyilván a gének, meg az egészségtelen táplálkozás. a keserűség kieszi a kollagént a rostok közül, a szomorúság árkokat rajzol belé, mint magányos gyerek a homokba eső után. A csalódások a félreeső lélekhelyeken apró fürtökbe raktározzák a zsírt, az ízületekben pedig a hosszú évek alatt felgyűlik a soha ki nem sírt könny.
Az ember azt hiszi, a teste öregedett meg, a lelke fiatal, pedig csak a lélek gyűri maga alá a testet. Míg a testünket Isten úgy teremtette, hogy abban mindig örömét lelhesse egy másik ember, a keserű lélek aligha vonz bárkit.
Az ünnepek előtt hát érdemes odafigyelni a lélekre is. Jó, ha gyakran elvisszük sétálni, aztán hadd igyon egy pohár finom bort, és ha erre is van mód, öleltessék meg mások által.
Akit szeretnek és aki szeret, örök életet talál. Ez az ígéret.