Mi van

Mostanában a nem várt, hirtelen koncertek tetszenek a legjobban. Múltkor a Quimby, tegnap este meg a Kiscsillag. Pedig öregszem ebből a szempontból; sokkal kevésbé rajongok, fáradtabb vagyok.
Klassz volt a tegnap este a hirtelen alakult programmal, talán egyébként is így kellene, kevesebbet várni, elvárni a napoktól, inkább csak belesodródni, és ha már belesodródott az ember, akkor csak lebegni.
Ilyen a megfelelő élet is talán, kevesebb erőfeszítés, egyszerűbb, több öröm. Több szél.
Mi van a boldogsággal? Az van, hogy nem szoktam kádban fürdeni. Leszoktam róla. Ezért aztán nincs kirakva az oldala teamécsessel sem, és kaptam egy éles kést ajándékba: nagyon szép, kerámiakés. Nem klasszikus ajándék, de megfigyeltem, hogy vannak emberek, akik pontosan ki tudják találni, mit szeretnék, pedig nem is mondom nekik. Éles kést például már hónapok óta, de nem mondtam senkinek, kicsit félreérthető lett volna. Azt terveztem, Karácsonyra veszek magamnak egyet. Azt, hogy veszek, az előbb úgy írtam le, vezsk. Néha, írás közben visszafordulnak a szavak. Meggondolják magukat. Én nem ilyen vagyok mostanában. Nemigen gondolom meg magam. Nem akarok visszafelé menni.
Más. A képzés jó, mondjuk mindig az, a társaság kicsit furcsa. Nem a komplett hülyéken lepődöm meg, olyan minden továbbképzésen van, hanem az elsőre normálisnak látszó embereken, akikről egy váratlan pillanatban kiderül, hogy hülyék. Ez egy olyan képzés, ahová olyan tanárok jönnek, akiknek fontos a tolerancia, meg a kritikai gondolkodás. Ehhez képest úgy szalonnégereztek, mintha valami brit teadélutánon a sápatag angol úrinők. Félelmetes, hogy ezek az öntudatlan megnyilvánulások, már fel sem tűnnek. A panelek mennek, legyen tolerancia, meg így, meg úgy. Nem zsidózunk, az nem pc, szeretjük a menekülteket is, de egy szendvics mellett megjegyzést tenni egy afrikai csoportra, az belefér. Hát nem fér bele. Nekem nem. Lehet, hogy öregszem, de ez nagyon fel tud idegesíteni. Az ember úgy szeretné, hogy legyen értelme annak, amit csinál. Aztán az is lehet, tényleg nincs, mert ez a világ már elindult visszafelé, csak én nem veszem észre.
Más. Csütörtökön voltam órásnál. Szeretem az órásokat úgy általában is, meg ezt az órást konkrétan is. Az órás boltja már önmagában is mindig időutazás, de ez a fickó meg kifejezetten oldschool. Tetszik. Nem úgy. Kicserélte az óraszíjam, aztán megkérdezte, hogy nem éreztem-e mostanában, hogy le vagyok maradva. Mondtam, hogy volt egyfajta különös érzésem egy ideje, mintha elment volna mellettem a világ. Aha, mondta a szemüvegét az orrára biggyesztve. Akkor rendbe hozom a dolgot, ha nem bánja. Elveszem ezt a két napot, amivel elmaradásban volt. Meglátja jobb lesz. Nem lett jobb. Az órások sem tudhatnak mindent.
Más nincs. Szutykos november van decemberben. Ilyen ez a világ. Nem hagyja magát kitakarítani olyan könnyen.