Történet

Elmesélek egy történetet... Aki így kezdi a mondanivalóját, arra odafigyelnek, mert történeteket hallgatni jó.
Azon gondolkodtam ma reggel, mire is kellenek nekünk a történetek, mi is vonz minket abban, ha más emberekről, más világokról, más időkről mesél  nekünk valaki. Azt hiszem, amikor történeteket hallgatunk vagy olvasunk, abban az a legjobb, hogy olyankor végre nem mondja meg nekünk senki, mit is csináljunk az életünkkel.
Merthogy amúgy meg olyan korban élünk, amikor a megmondás, meg az utasítás van divatban. Mintha valami közös, kinőhetetlen, össztársadalmi gyerekkorban tapicskolnánk. És ez nem kedves, nem a játékosság, meg az őszinte világracsodálkozás gyerekkora, hanem az én megmondom neked, hogy legyen irányított világa, a pórázra kötött gondolatok világa. Nem tetszik.
Felnőttnek lenni ugyan nem mindig kellemes, de megvan benne az az öröm, hogy az ember önállóan dönthet a dolgairól. Többek közt arról is, milyen történeteket hajlandó meghallgatni.
Ez is lehetne egy ilyen országos feladat. Kikerülni valahogy ebből a mesterségesen gerjesztett gyerekkorból. Már persze ha akarunk. Ha nem, az is egy döntés. Felnőtt embereké. Jó, hülye döntés, de ne mondjuk meg már, kinek mit kell gondolni a világról.
Mindegy. Az biztos, hogy én szeretek történeteket mesélni, meg hallgatni is. Szerintem a történet mindig jó út. A történet, meg a zene. Na jó, az utazás is. Bár végeredményben az is csak egy történet.