Útikalauz 2.0
A megfigyelések és a nyugtalanság napja volt a tegnapi. Elég sok dolgot figyeltem meg, ami érdekes. Például azt, hogy a kontinentális éghajlat itt tényleg kontinentális. Egészen meglepő módon például itt valóban tavasz van. Sok napsütés, időnként felhők, húsz fok körüli hőmérséklet, ami nem ugrik fel rögtön huszonhatra, ha kisüt a nap. Este tizenfokok. Nagyon kellemes.
Ami viszont elég furcsa az az, hogy iszonyatosan száraz a levegő, és hiába vedelem a vizet, mindig szomjas vagyok. A bőröm és a torkom is pillanatok alatt kiszárad. Ehhez persze lehet köze az állandó bezártságnak is, hiszen napi nyolc órát ülünk egy teremben, ahol ráadásul majd kifolyik a szemem a neontól. Hála az égnek, itt süt a nap szépen, ez a helyiek szerint amúgy csoda, mert itt állítólag mindig felhős az idő, szóval ebédszünetben ki lehet ülni az épület elé napozni.
Ami a helyieket illeti, egészen spanyol ember kinézetük van, egyik-másik kifejezetten Don Quijotés kinézetű, mások idős, Cervantes kinézetűek, ápolt szakállal. Se a férfiak, se a nők nem túl magasak általában, de többségük nem is túlsúlyos. És hát persze amúgy mindenfélék; formára, mentalitásra, hajmennyiségre és jókedvre vonatkozóan is. Talán a komolyságuk a legérdekesebb nekem, bár ha mosolygok, általában visszamosolyognak, szóval nem szomorúságról van szó, inkább tényleg csak komolyságról.
Ami a gasztronómiát illeti, bár finom dolgokat eszem, nagyon hiányzik a meleg kaja. Sok és finom húst esznek, de zöldséget alig, és levesnek meg aztán nyoma sincs. Remélem, ma lesz alkalom ilyesmit enni, mert ma egész nap a városban forgatunk.
A nyugtalanságról nem nagyon akarok beszélni. Az egész társaság le volt sújtva, és néhány percig mindenki nagyon komolyan elgondolkodott azon, hazamenjen-e egyáltalán. Olyan jól hangzott a logronói emigráció elnevezés, és gyorsan számot is vetettünk, ki mit dolgozhatna itt, ha hirtelen politikai menedékjogot kérne. Persze tudjuk mindannyian, hogy otthon van dolgunk, csak... Na ezt most nem fejezem be.

..itt sincs (befejezve)
VálaszTörlés:) Gondolom.
Törlés