Wireless

" Akárhogyan is múlnak az évek, nekem nem lesz kedves a sietős, türelmetlen ember." - írtam három éve, és ahogy akkor, most is csak azt tudom mondani, van, ami nem változik. Akkor türelmes férfiakról írtam, de talán nem csak férfiakra gondoltam, amikor a csendes, a gyengéd, a hibáim láttán elnézően mosolygó embert dicsértem. Ha a közeli barátaimat nézem, nemigen akad köztük türelmetlen ember, és bár a felszínen én magam gyakran tűnhetek nyugtalannak, türelmetlennek, sőt olykor egyenesen meggondolatlannak, odalent a lélek mélyén bennem sötétkék vizű, hűvös és mozdulatlan nyugalom lakik.
BH-val a kínai filozófiáról beszélgettünk, hogy ő amolyan buddha-féle ember-e, és aztán az ecetkóstolók példájával illusztrálta, hogyan is lehet egyszerűen megkülönböztetni a különböző filozófiai iskolák világszemléletét. A kínai festményen Konfúciusz arca savanyú, Buddha arca keserű, de a harmadik mester, Lao-ce, mosolyog. Ilyen értelemben BH valóban inkább taoista, mint buddhista, de ennek nincs jelentősége, hiszen az ember csak ember, vagy inkább az ember mindenek felett és leginkább ember. Nekem pedig éppen ez az, ami fontos.
Pénteken volt egy beszélgetés, sok dolog szóba került a műveltségen túl is, például az értékek, meg az értékek válsága, és míg erről folyt a vita, nekem az a banális és nyilván a többiek szemében túlzottan is romantikus gondolatom támadt, hogy mégiscsak a szeretet az az alapérték, amire a világnak épülnie kellene. Persze a szeretet is nehezen definiálható dolog, én magam szereteten egy autonóm, a másikat felszabadító szeretetet gondolok, ahol a szeretet egyik felet sem korlátozza. Wireless fidelity mondtuk viccesen saját szeretetünkre tegnap, olyan erős kötelék, melynek nincs fizikai megjelenése. (A wifi persze nem ennek az amúgy technikailag értelmetlen kifejezésnek a rövidítése, sőt, most hogy gyorsan utánaolvastam, kiderült, a wifi nem rövidítés, csak szójáték.)
Szép volt ez a hétvége, az állandósulni látszó borús és hűvös őszi időjárásban egy kis tavasz, valódi napfény, valódi türelem. Azt remélem, megmarad bennem az elmúlt két nap szépsége, és tudom az elkövetkező napokat szelíd békével, és ami még ennél is fontosabb, kellő humorral szemlélni. Utóbbira kétségtelenül nagy szükségem lesz már holnap, amikor is egy központi, nerkompatibilis tanköny-roadshow-n (sic!) veszek részt a tankönyvrendelés leadása után mintegy két héttel. Majd mosolygok, mint Lao-ce az ecet után.