Augusztus végén

Annyi sok oka van, amiért nem szeretem az augusztust, például itt az allergiaszezon, visszatérünk a levegőtlen tanáriba (lásd még Back to school blues -  BSB), valamint egyre gyakrabban találkozunk Bridgettel, hogy csak az igazán veszélyesek dolgokat említsem. Ennek ellenére van az augusztus végében valami megmagyarázhatatlanul bájos. Talán az, ahogyan mégiscsak próbálkozik jobb kedvre deríteni minket. Hogy tudjuk, hogy tudja, hogy tudjuk, mégis melegít, mézédes fügét érlel, és korai napsütéssel dobja fel a kétségbeesett reggeleket. Ezzel a naiv igyekezetével pedig azt sugallja, lesz majd megint nyár, és lesz majd megint az idő végtelensége.
A szeptember eleje már egy kicsit más, a költőktől meg tudjuk, hogy a vége depláne. Míg az elejébe majd átlóg még a nyár gyerekes öröme, a vége akkor is kétségbeeséstől terhes lesz. Tegnap Rose azt mondta, tizenötödikére elnyel majd minket az iskola. Lehet, hogy erre kellene kidolgozni valami stratégiai tervet. Az öröm tervét. Kilencven nap kétségbeesés nélkül. Jó, ez irreális. Akkor kilencven nap mélydepresszió nélkül. Na, ez meg rohadtul nem az öröm terve. Ezt még átgondolom.
Amúgy a közoktatásban tengődő gyermekem sem repes az örömtől, hogy elkezdődik iskola. Azt hiszem, nyomasztja, és ennél rosszabb hír augusztus végén nincs is. Egyáltalán nem nagyon szabadna olyan iskolákat csinálni, ami nyomasztó. Azt kellene magunknak mondani: Stop it! Azon gondolkodom, a mi iskolánk mennyire nyomasztó... Ha minket nyomaszt, szegény diákokat nyilván még nálunk is jobban.
Más. A tavalyi mintegy 540 diáknyi őrület helyett idén 650 fő körül járunk. Az épület ugyanaz, a vizesblokkok a hatvanas évekből valók, a homlokzat omlik, a tető beázik, menza nincs. Szerintem iszonyatos felelőtlenség ennyi gyereket felvenni, de az én véleményem nem sokat számít, attól tartok.
Más nincs. Elkezdtem felolvasni Nádasdy Dante fordítását az itthon fellelhető célközönségnek. Tetszik neki. Nekem is. Örülök, hogy megszületett ez az újrafordítás, hátha érdekes lesz a középiskolás korosztálynak. (Jó, tudom, rohadt drága. Ha nem ajándékba kapom, most nekem sem lenne.)
Más nincs. Hallgassunk zenét, együnk fagyit, ne gondoljunk a halálra.