Bátorság, szeretet, élet

Kicsit elmaradtam a fesztiváltudósításokkal, de az a helyzet, hogy vagy alszom, vagy írok, vagy főzök, vagy regenerálódom. Állandó választási kényszerben élek.
A Katlan utolsó két napján voltunk az Esélykikötőben, ahol találkoztunk Lacival és a gilvánfai gyerekeivel, megnéztünk pár kiállítást, meghallgattuk Barna Margitot az Árokparton Röhrig Géza mellett ácsorogva, aztán másnap őt hallgattuk, mindazt, amit életről és halálról mond, ittunk még néhány rozé hosszúlépést, meghallgattuk a slam poetry-t, aztán még a 30Y-t, sőt a Kiscsillag nagy részét is.
Most így visszagondolva azt hiszem, a Katlan idén is arról szólt jórészt, vagy hát amit mi szeretünk belőle, az arról szólt, hogy nem lehet kussolni simán, az élet pedig meg nem nagyon ér semmit, ha az ember nem kíváncsi, ha nem vágyik megismerni, és nem szereti a másik embert.
Nem fogom tudni Röhrig Gézát szó szerint idézni, nem is kell, gondolom, de fontos dolgokat mondott a testről, az élet mindenek felett vagy mindenek előtt való fontosságáról. Mélyen megindító dolgokról beszélt nagyon csendesen, nagy szerénységgel, de az világossá vált, ő nem a meghunyászkodó, megúszó, a dolgokat nem felvállaló emberek közé tartozik. Ami mindenesetre nagyon tetszett ebben a kivételesen karizmatikus emberben, az az volt, ahogyan az életről beszélt. Szépen összecsengett Esterházy gondolataival.
Tegnap BH azt kérdezte, baj-e ha ő sokat nevet a Hasnyálmirigynaplón. Szerintem nem baj. A halálról nem tudunk beszélni, arra nincs szavunk, mondta Röhrig. Egyetértek. Ha valaki a halálról ír, akkor is az életről ír, mert a halál az eseményhorizonton túl van. A szavak nem jönnek onnan vissza.
Tegnap kaptam egy hamszát a testvéremtől. Az van ráírva חי. Az élet. Hordani fogom, hogy ne felejtsem, miért vagyok itt.
Ha össze akarom foglalni ezt a pár napos fesztivált, akkor a címben említett szavak jutnak az eszembe. A bátorság, mert nagyon sok programon és helyszínen azt éreztem, itt azért a kis (szomorú) kommercializálódás mellett sem a megúszása cél. Muszáj megemlítenem a slam poetry-t. Okosak, játékosak, olykor nyelvzsenik, de halálosan komolyak és igazán bátrak. Így kell ezt: nem elkenve, nem elkomolytalankodva, a közönséget tisztelve. Nem úgy, mint a Rájátszásban.  Szeretem ezeket a bátor embereket.
A szeretetről meg mit mondjak? Szeretni annyit is tesz: tisztelni és elfogadni. Ez itt most sokszor sikerült. Már nem mindig, mert beszűrődik ide is a külvilág, de azért többnyire mégis.
Ha én valami népvezér volnék, és most valami programot kellene megfogalmaznom a hazám számára, az biztosan a bátorság, a szeretet és az élet tisztelete lenne. A mindenki életének tisztelete.
Venceltől is kaptam ajándékot. Egy Benjamin Francis Leftwich nevű zenészt. Hát ez is mi volna más, mint szeretet?