Hálóing

Ma turkálóban voltunk, ami nekem mindig furcsa élmény, de nem azért, mert idegenkedem a használt ruháktól, kimosom, egyáltalán nem zavar, hogy más is hordta előttem. A furcsaság inkább abban áll, hogy a ruhákhoz önkéntelenül is hozzáképzelem az előző tulajdonost, így néha pecekig elnézek egy-egy számomra érdektelen darabot, és elképzelem, ki viselte utoljára, hogy magas volt-e vagy alacsony, szeretett-e táncolni, esetleg inkább sétált, hogy boldog volt-e épp, amikor utoljára viselte azt a darabot, vagy boldogtalan, hogy általában feledékeny volt, vagy éppen hogy túlzottan is precíz.
Azt figyeltem meg, hogy bár a turkálók férfi- és gyerekruhát is árulnak, női ruha valahogy mindig több van. Lehet, hogy a nők előbb unnak rá a ruhákra, esetleg gyakrabban hibáznak vásárláskor; szűk szoknyát vesznek, csípőre simuló ruhát, aztán a következő hónapban teherbe esnek, esetleg boldogan vesznek terhesnadrágot, de néhány napra rá elvetélnek. Vásárláskor még tetszik nekik a padlizsánlila felső, de aztán egy grillezett padlizsánról felpillantva veszik észre, hogy az utca túloldalán egy sárga ruhás nőt csókol a szerelmük. Így aztán se a lila felső nem kell többé, se a vadi új, sárga pulóver.
A turkálókban persze nem csak ruhákat árulnak, leharcolt cipőt, jobb napokat látott táskát, szomorú lepedőt, és, ami mindig elvarázsol, hálóruhákat. Igazából ez az egy dolog, ami ellenállhatatlanul vonz ezekben a helyekben. Egyrészt mert itt lehet a világon a legolcsóbb és legszebb pizsamanadrágokat venni, másrészt mert ma már alig-alig lehet hálóinghez jutni. Utóbbit egyáltalán nem hordok, de a tavalyi műtét előtt elég meglepve tapasztaltam, hogy hálóinget sehol, de még a kínaiban sem lehet kapni.
Gondoltam is, a gyönyörű új pizsamanadrág mellé mégis megveszem azt a kedves, virágmintás hálóinget, ami a kezembe akadt, legyen, ha majd legközelebb kell, de amikor felemeltem, láttam, hogy a nyakánál egy kis szalag van belevarrva, a szalagon pedig mosásálló textilfilccel beleírva egy név. Néztem a kedves pasztell virágokat, a rózsaszín szaténszalagból kötött masnit a harmadik gombnál, és arra gondoltam, ha már a hálóing idekerült, Európa másik felébe, a néni talán mégis egy számára kedves helyen pihen. Kertet képzeltem a sír mellé apró virágokkal.
Aztán végül nem vettem meg a hálóinget. Talán babonából, talán dacból. Úgy voltam vele, ha máshova nem is, legalább az utolsó hálóingembe a saját nevem legyen majd beleírva.