Gyakorlatok

Ahogy közeledik az ötvenedik születésnapom, egyre gyakrabban gondolok arra, hogy összegezni kellene a nemtommit, az életet, meg a mindenfontosat. Ez nyilván egy marhaság, mert nem hogy összegezni nem tudok semmit, azt sem nagyon értem, mire volna ez jó. A listák természetüknél fogva csalódást keltenek: amit megcsináltam, az már a múlt, az nem releváns, amit meg nem, az sem biztos, hogy abból lesz a jövő. Amit nem csináltam meg, pedig kellett volna, na azzal meg mégis mit lehet kezdeni? Az engem nem inspirál semmire.
Vannak persze megfigyeléseim a napokról, hogy hogyan tudnak jók meg rosszak lenni, és arról is, hogy van olyan, amikor az élet kívülről nézve egyáltalán nem sikerül jól. Ez egyébként nem is mindig múlik az emberen. Másrészt viszont mi az, hogy kívülről? Mennyiben objektív a lét? Le lehet-e pontozni egy életet úgy, mint a jégtáncot például? Gyakorlat nehézsége 5.3 - az orosz bíró ma nagyon szigorú, szerinte Szibériában sokkal nehezebb gyakorlatok a mindennaposak, kivitelezés 4.7 - hát azért volt ott egy csúnya esés is, persze felállt, értjük, de ez akkor is pontlevonás.
Egy csomó ember mondja, hogy az ötven az nem borzalmas dolog, ők általában egyébként mondjuk negyven se. Én se azt mondom, hogy borzalmas, inkább csak hogy nehéz. Nehéz mert bármennyire is jó karban van az ember, azért csak alkonyul. Egyszer mi is meghalunk. Igaz, ezen az éveink száma aligha ront, az ember már négy évesen is halandó.
Azt mondta a legutóbbi interjúalanyom, hogy nincs remény. Nem az életre mondta, hanem a világra. Most azon gondolkodom két napja, hogy akkor az élet ehhez a reménytelen világhoz hogyan viszonyuljon. Nem nagyon jutok semmire.
Nem vagyok magányos, de szinte mindig egyedül vagyok. Ez is érdekes. Szabadság és nyomorúság egyszerre.
Más nincs, a kedvünkkel és a reményeinkkel együtt elveszett az immunrendszerünk is: B megint beteg, én meg elkaptam tőle. Azon röhögök, annyi itt a vírus, hogy minálunk kiképződne egy egész évfolyamnyi medikus infektológiából.
Jó volna elutazni amúgy. Most már minden nap eszembe jut, hogy itt kellene hagyni ezt a reménytelen kontinenst.