Belefér

Vártam egy napot, hátha múlik a dühöm, meg a hányingerem. Nem múlik. Nyilván sok oka van a nem múlásnak, elsősorban az, hogy nyűgös és fáradt vagyok, és a napi tizenkét óra munka nem használ a személyiség türelmetlen felének.
Nem tudom, hogy a megbocsátással állok hadilábon mostanában, vagy egyszerűen csak tisztábban látok dolgokat, esetleg öregszem, illetve öregszem és sárkányosodom meg egyebek. Na ez is milyen, hogy mentségeket keresek arra, hogy van véleményem.
Tegnap egész nap azon gondolkodtam, hogy mi a bajom tulajdonképpen, mi nem hagy nyugodni. Azt hiszem, arra jutottam elalvás előtt, hogy valahol, nem tudom persze hol, melyik időpillanatban, de kellett legyen valami csúszásnak a világban. Onnantól fogva egy elkurvult világban élünk.
Olvasom a híreket, és pont ezt a mocsárba csúszást látom. Igaz, annak, hogy egyre több minden fér bele a mai magyar valóságba (erőszak, lopás, korrupció, megalázás), történelmi és kulturális hagyományai is vannak. A megalázás kultúrája. Egy pofon a gyereknek otthon, egy saller az asszonynak, ha pofázik, egy kis cigányozás, egy kis zsidózás, egy kis mellékes, egy kis leesett a teherautóról, olcsó, egy kis lefogom, látom, hogy akarja, csak játssza az agyát. Egy kis megalázás otthon, a buszon, a boltban, az iskolában... ez mind belefér. Egyre többször és egyre több mindenkinek. Nincs irgalom. Vagy ritkán van.
Ma ezzel kapcsolatban két élményem volt.  Az egyik az, hogy megríkattam egy diákot. Pedig nem akartam tényleg. Az történt, hogy felmerült, a legutóbbi dolgozatnál páran csaltak. Nem vagyok egy pitbull, nem motozom meg őket, ha nagyon feltűnően puskáznak, elveszem a puskát. Mindig azt gondolom, magát csapja be, aki csal. Az egyik lány mindenesetre sírva fakadt, egy másik meg vérig sértődött.
Nem gyanúsítgattam, mindenki annyi pontot kapott a feladatrészre, amennyit elért, mégis igazi lose-lose szituáció volt, amiben mindenkinek szarul érezte magát. Ők dühöngtek, én becsapott és csalódott voltam, mert ezek szerint nem jól tanítottam meg őket az egyik legfontosabb dologra; a tisztességre és a saját tetteinkért való felelősségvállalásra. Egyes, Biedermann, leülhet.
A másik élmény a helyi Heti Betevő nevű civil kezdeményezéssel kapcsolatos. Egy volt tanítványom a szervező, és ma volt az első ételosztás előtti megbeszélés. Hatan voltunk, a fiatalok rendkívül lelkesek, energikusak. Arra gondoltam, ebben talán nekünk is van szerepünk TSB-vel, tanítottunk valamit neki: odafigyelni az elesettekre, törődni a másikkal. Örültem.
Jó volna olyan világban élni, ahol az irgalom napi rutin, ahol odafigyelés van, ahol a másik tisztelete magától értetődik, és ahol a simlizés, a csalás, az önérdek mindenek feletti érvényesítése, mások megalázása egyszerűen nem fér bele.