Commedia

















Bevezető

Életünk útjának feléhez érve
sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.
Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:
majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek.

(Dante: Isteni színjáték, Pokol, első ének, Nádasdy Ádám fordítása) 

Régóta vártam a pillanatot, hogy kézbe foghassam Nádasdy Ádám Isteni színjáték újrafordítását, és ha erre tegnap nem is volt még lehetőségem, legalább azt meghallgathattam, miért és hogyan fordította le Dante művét ismét.
Én ugyan nem hallottam még a nyelvészprofesszort élőben, de az interjúk és az írásai alapján művelt, szellemes embert vártam. Művelt, szellemes embert kaptam, aki ráadásul kiváló előadó. Kálmán C. György értelmes dolgokat kérdezett (ez számomra mindig üdítő irodalmi beszélgetésekben, mert elég rossz élményeim vannak amúgy), Nádasdy Ádám pedig közvetlenül, mégis kimerítő alapossággal és felkészülten válaszolt.
Nem tudom, milyen a mai egyetemi oktatás színvonala, de arra mérget vennék, hogy Nádasdy fehér holló. Ne legyen igazam.
Egyébként az tényleg érdekes kérdés, miért is kezd bele valaki akár Dante, akár Shakespeare fordításába, mi is erre a motiváció. Persze lehet benne becsvágy, de én mégis azt gondolom, inkább a kínzó szükségszerűség. Kellenek az új fordítások, mert mára olyan sokat változott a magyar nyelv, és olyan más az olvasó, hogy épp itt volt az ideje. Nem lehet véletlen, hogy ezek mellett a szerzők mellett mondjuk Goethét és Salingert is újrafordítják. (Én Galeano heroikus művének, a Latin-Amerika nyitott ereinek újrafordítását is javasolnám persze,  mert az első fordítás teljességgel vállalhatatlanul nem pc, de azt azért megértem, hogy erre nemigen támadt még kedve senkinek, és talán nem is igen fog.)
Tegnap este sokat viccelődtek a beszélgetőtársak a tizenöt éves miskolci gimnazista mint átlagolvasó emlegetésével mondjuk a lábjegyzetek kapcsán, de látatlanban azt mondom, egy olyan kiadás, ahol Szűz Mária Jézus Krisztus édesanyjaként van meglábjegyzetelve, az időszerű és jó. (Persze, tudom, a művelt olvasó most fogja a fejét, hogy ilyen nincs, de akkor azt tanácsolom, kérdezzen meg gyakorló középiskolai tanárokat, és megtudja, hogy Jézus anyja olykor bizony Mária Terézia, sőt Andrea is lehet.)
Ki a célközönség? Bárki. A Dantét szeretők biztos, őket biztosan izgatja a tercinát mellőző, mégis verses (drámai jambusokba szedett) fordítás. Én mégis abban bízom, ebben a fordításban a tizenévesek is örömüket lelik majd. B például még Babits fordításában is szereti Dantét (ez honnan van így hetedikben?), úgyhogy ő például már nagyon szeretné Nádasdy fordítását. Nem miskolci, hanem pécsi, nem középiskolás, de kamasz. Jó kis próbaolvasó lesz.
A tegnap esti beszélgetés után még beültünk az Egyletbe egy pohár sörre TSB-vel, Gofrival és az ideiglenesen itt állomásozó Ristjanával. Szerintem a meggyes sör Isten különleges kegyelme. Vegyek is hétvégére egy üveggel.

Megjegyzések

  1. isten különleges kegyelme a mámor, te! a meggyes sör csak egy igen finom odavezető út - nekem olykor elég ehhez egy szőlőszem, vagy egy szem eper... a többi stimmel.

    értem én a jó szándékot - hozzuk közelebb a mai olvasóhoz, annyira el kell kényeztetni, amennyire csak a szöveg hagyja, mert másképp neki se fut. ez az érem-egyik-oldal. a másik gyilkosabb: valójában egy szegényedő nyelvi készlethez szegényítesz ilyenkor, amely azért szegényít, mert nem olvassa a régebbi önmagát, és így a kifejezéskészlet jelentős hányadát elfelejti.

    A többit majd azután, ha belenéztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szegényesebb a nyelvi készlet, szerintem, inkább időszerűbb. Babits, bár szeretem a fordítását, elég nehezen érthető, és nem csak a mai középiskolásnak, de megkockáztatom, hogy a művelt olvasónak is olykor fejtörést okoz, mit is gondolhatott Dante. Mert ugye írni sokszor nem azt írta, amit Babits vagy más fordítók. Ettől lehet, hogy Nádasdy Ádám sem mindig pont azt írja, de a fordítás nehéz meló. Kérdés, mi a prioritás.
      Majd olvassuk el, aztán meglátjuk. Én is ezt mondom, de én közben pozitívan nézek a dolog elébe.

      Törlés
  2. Az idézett szöveg alapján, ezt lendületesen lehet olvasni, és az jó. Mert ha képileg egy verses forma követjető, akkor a mondanivaló is meg fog belőle születni, több rétegben is. Az a titka ajó írásnak, mindegy milyen a formája, ha a képi gondolkodást meg tudja teremteni a szavakon keresztül is. Még akkor is, ha azok párbeszédek csak.
    Na, majd nyáron elolvasom mindkettőt, és megnézem, hogy amúgy kedves műből mi lett a fejemben az elmúlt 25 év alatt. :D

    VálaszTörlés
  3. Ú, engem ez a rövidke idézet az új fordításból már elrémített - pedig a hírnek kétszeresen örültem: egyrészt, hogy van új (a Nap alatt), másrészt, hogy Nádasdy... De ne ítéljek röpke csonka 3 lábból...
    Pedig hát ez nekem nagyon sánta. Üres. Szegény.
    Ez van. Mindenesetre kapásból letettem arról a tervemről, hogy látatlanba beleruházzak. Előbb tüzetesen megvizslatom több boltban, aztán döntök csak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése