Neuron

Kellene egy hét alvás. Most ott tartok, hogy ebben az egyben reménykedem még, persze a remény a kétségbe esettek ópiuma; színes, szélesvásznú élettrip, higgyél benne, Isten is megsegít, vagy ha nem, hát majd úgy is jó, mire rájössz, valahogy csak eltelik az élet.
Biztos öregszem, a hormonok, a nemtommik, az ezerszeres lélekbolygó-együttállások negatív tartományai, meg világ vigasztalan száguldása a semmi felé, de elég komolyan felmerült bennem a gyanú, hogy mindenki teljesen és totálisan hülye. Ez kicsit ijesztő, mert vagy elközelgett az élet vége (ld. Eco), vagy végérvényesen ledarálódott a neuronjaim borítása. Mindkettő szar, de az utóbbi az talán nem végleges, még lehet rajta javítani, pótborítás, sok alvás, napsütés, pálinka.
Azt hiszem, épp ideje elmenni a Teraszra, szépen leülni a napsütésben, és nem törődni két napig semmivel. Az utóbbi hetekben sokat dolgoztam, és bár egyáltalán nem engedhetem meg magamnak, hogy kevesebbet dolgozzak, erre a hétre már nem vállaltam túl sok mindent. Viszont elmegyek fogorvoshoz, ami egy csomó pénz sajnos, és tartok fogadó órát, elmegyek a gyerek fogadó órájára, és egy Závada estre. Ez se kevés, de legalább van benne jó is. Például lehet olvasni a fogorvosi váróban.
Amúgy mindenki az idegeimre megy. Lehet, hogy ehhez annak is köze van, hogy nem eszem kenyeret. A kenyér a buddhizmus alfája (nem). Ha lesz pénzem (nem lesz), elmegyek egy jó pszichológushoz. Vagy visszaszokom a kenyérre (nem). Vagy elköltözöm a világ végére, és ott fogok lakni egy sziklaszirten épült házban. Aki idegesít, azt a tengerbe lököm.
Mindegy. Hármat alszunk a Teraszig.