Eloldja

És akkor Isten megteremtette a Teraszt.
Ma eloldjuk magunkat a hétköznapoktól végre, a sok zaklatottság után most lesz egy kis időnk; beszélgetünk, csendben maradunk, eszünk és iszunk, olvasunk, egymásra figyelünk, vagyis azt tesszük, amit az értelmes, emberi élet megkövetel tőlünk.
Utoljára ősszel voltunk együtt a Teraszon hármasban, vagyis épp ideje van az elutazásnak, a sötét, reménytelen hetek után, ha csak ideiglenesen is, kipörögni a napvilágra. Eszmélünk.
Tavasz van egyébként, a madarak már kora hajnalban nekifeszülnek a legkisebb reménynek, tudatlannak tettetik magukat, megtehetik. A biológia nem filozofál, az élet csak van, már reggel az erekben motoz az öröm, és nem törődik az estével.
Úgy öregedtünk meg mi hárman, hogy örök fiatalok maradtunk, örök rövid szoknyás kislányok, örök színes árnyékokra bámulók. Most elmegyünk, hogy egymás közt legyünk, gyerek a gyerekkel az ég fogaskerekét nézni, csillagok üveggyöngyével játszani, aztán megint hazajövünk apró virágnak a szeméttelepre. Körülöttünk majd csilló könnyűség lebeg.