Üveg

Ma üvegből van minden. Vastag, tömött, zöld üvegből az unalom, hajszálvékony, színtelen táblákból az elhagyatottság, a fejfájás; reped, pattog szét minden mozdulatra, hullik ezer szilánkra, ha hozzám érsz. A napokat karcos, fáradt, ezeréves üveglapok préselik egymáshoz, alattuk gyerekek vagy halottak, meg néhány fakult szirmú, tavaszi virág, kiszívta belőlük az emléket az idő, a színt a felejtés.
Ma megint irgalom nélküli az ég, túl fényes, túl kék, felkelek, olvasok, elmegyek, eszem és alszom, a testem színtelen üveg, talán nem is látszom másnak, csak a fölém hajló Istennek.