Reggel

Reggel, ébredés után még sokáig heverek az ágyon, hátha az segít. Összesöpröm az álmok maradékát, minden kedves képet, megbecsülöm őket, mostanában kevés jut. Ilyenkor, a nagy fáradtság idején (ezt nagy kezdőbetűkkel kellene írnom), takarékosan élek; se időből, se beszédből nem költök sokat, a feladatokra koncentrálok. Április van, a megfeszülés hónapja.
Talán ez a hónap a legnehezebb, örök versenyfutás a tennivalókkal, és eddigre fogy el az éves energiakészlet nagy része, innentől kezdve már a tartaléktankból ég az üzemanyag. Innentől kell majd okosan, nagyon okosan beosztani mindent, hogy se a testet, se a lelket ne nyomorítsa az ember. És innentől kell engedni, elengedni azt, ami már nem fér bele az emberi életbe.
Ennek az elengedésnek a jegyében a ma estét baráti társaságban töltöm; hónapok óta először lesz könyvklub. Reményre ad okot, és a világ jóságába vetett hitünket mutatja, hogy ezt a klubot nem engedjük el, nem eresztjük szélnek az értelmes lét utolsó védőbástyáinak egyikét. Jó lesz látni a heteket megint, és nem érdekel, mennyire vagyok fáradt.
Azt hiszem, erre a hétre is túl sok dolgot voltam kénytelen belezsúfolni, de nem baj, az ilyen időszakokban úgysem lehet mást tenni, csak csinálni, menni előre, és ahogy a hosszú utazások alkalmával az út, majd a feladatok is elfogynak egyszer.
Jövő héten pedig leülünk a Teraszon, nézzük a kertet, és nem mozdulunk a reggeli napfényben.