Aktuális pszichomatematikai bejegyzés

Van egy téveszmém. Azt gondolom, nincs reménytelen ember. Mármint nincs olyan, hogy egy ember egész életében ostobaságokat cselekszik, mond és gondol. De ez nem biztos, hogy így is van.
Az elképzelés így önmagában nem is olyan szörnyű egyébként, felvonultathatnám humanitárius jellemvonásként, a jóba vetett hitem bizonyítékaként is, de sokkal nyugodtabb lennék, ha az elgondolás mellé matematikai bizonyítást is nyerne ez a sejtés (Biedermann 5. sejtése), mely szerint léteznie kell egy olyan együtthatónak, mely az adott ember orbitális ostobaságainak percekre bontott számához, valamint életkorához rendelve meghatározná, mekkora annak a reális esélye, hogy hátralévő életében képes lesz gondolkodó, érzelmileg érett, empatikus stb. emberként viselkedni.
Az állandó az életkorral egyenes, a hülyeséggel pedig fordított arányosságot kellene hogy mutasson. Az összefüggést a következő egyenlettel írhatnánk fel:

Z= BxA/O

ahol B az un. Biedermann állandó (pontos értéke egyelőre ismeretlen), A= az alany években mért életkora , O pedig orbitális baromságainak percekre bontott száma (megbeszélésekkor a felszólalásokban vagy nyugalmi állapotban speciális EEG készülékkel, un. biedermanometer, mérve). Az ötödik Biedermann sejtés szerint Z minden esetben egy  nullánál nagyobb szám, mely leírja annak az esélyét, hogy a kísérleti alany hátralévő életében képes lesz-e emberi, humános és őszinte gondolatokra, illetve tettekre.
A sejtés bizonyítására a tegnapi megbeszélés óta az elkövetkező ötven évben nem látok reális esélyt, de az sem kizárt, hogy soha nem lehet majd bizonyítani.

A bejegyzés ihletője természetesen Bridget, aki a pszichiátriai és az emberi értelem keresésére irányuló tudományos kutatások kimeríthetetlen forrása lehetne. Ettől függetlenül is nyár van egyébként. A képen már Mihály és a terasz előzetese.