Időtlen

Van olyan, mondják a fizikusok, hogy minden fordítva van, vagyis a jobb bal, a negatív pozitív és az idő fordítva jár, vagyis létezhet fizikai törvényeink szerint egy mindenben fordított világ, de nemcsak hogy nincs értelme, nem is tudunk egy ilyen világgal mit kezdeni: üzenni sem tudnánk nekik, hiszen mire megkapnák az üzenetet, mi még meg sem születtünk volna.
Azt hiszem, az ember csak a saját világának értelmét képes felfogni, ha egyáltalán. Többnyire még azt sem.
Napok óta azon gondolkodom, kell-e keresni az értelmet a létben vagy sem. Nagyjából két felfogás létezik: az egyik a pillanatban megfogható értelmet dicsőíti, az éppen összehangzó egyensúlyt, a másik célt keres, a nagy megoldást, az egyetlen egyenletet, ami mindenre választ ad.
Feynman egyszer azt mondta, az értelmet kell keresni, akkor is, ha annak a lehetősége, hogy nem létezik a nagy megoldás, épp olyan valószínű, mint az, hogy mégiscsak van az univerzumra magyarázat.
Tanácstalan vagyok, mert értem mindkettőt. A pillanatot is, a nagy egységet is. De vajon kell-e választani a pillanat teljessége és a nagy egész között? Nem tudom. Az is lehet, hogy a kettő összetartozik. Hogy a pillanat az egy, és az egy az a pillanat, amikor az idő nem létezik. Azt hiszem, nagyon másmilyen lenne a világ, ha az időt ki tudnánk venni az egész egyenletből. Sokkal szebb, sokkal nyugodtabb, végtelen születésünk hullámtengere és végtelen halálunk hullámsírja egyszerre.