Egyszerűség


Ritkán lehet az alvásnál nyugalmasabb állapotban látni bárkit. Bármennyire is nyűgösek és problémásak voltak a gyerekek kisebb korukban, ha végre elaludtak, az ember mindent megbocsátott nekik. Alvás közben angyalnak látszott mind.
Az alvás, az álmok, misztikus határterület, de nem azért az, mert akkor az ember a túlvilágra ruccan ki, hanem inkább azért, mert az alvás korlátok, kényszeres mondatok, és minden külső elvárást levetkőzve szabadon engedi az embert. Az alvás akkor is szabadulás, akkor is gyógyszer, ha rémálmok kísérik.
Sok nőt ismerek, akik nyugtalanul alszanak ott, ahol nap mint nap aludniuk kell. Talán ez is egy piaci rés, vagy inkább segítő szolgálat lehetne: biztonságos helyet nyújtani a rosszul alvóknak. Alvótábor. Vagy inkább legyen egyszerűség tábor, ahol tilos sokat agyalni, ahol egyszerű dolgokat kell csinálni: enni, aludni, sétálni, kertészkedni, olvasni. Kevés beszélgetés, hideg szóda, a diófa alatt egy pad.
Most két lány alszik a szobában teljes békességben. A hajuk hajgumifogságból szabadulva hullámzik a párnán, csupa öröm, csupa göndörség. Mindketten szépek és gondtalanok. Az alvásban az a jó, hogy a világ egyik legegyszerűbb dolga. Csak nem kell akarni tőle semmit.


Megjegyzések

  1. emlékszem, ksikoromban, ha megkérdezték anyut, hogy jó kislány vagyok-e, mindig azt felelte, igen, ha alszik :( (kicsit zokon vettem, de ma már akkor se vagyok "jó", mert sokszor nem alszok jól:( , de az álmaimnak mindig örülök.

    VálaszTörlés
  2. Én meg a végtelenségig halasztgatom a pillanatot, hogy aludni menjek G. halála óta: talán tudat alatt attól félek, hogy nem ébredek fel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a lányom pici korában félt elaludni, mert sokszor ezzel a mondattal jött ébredés után: "nem tudom, álom vagyok-e"....mintha keverte volna a kettőt?)

      Törlés

Megjegyzés küldése