Az értelméről

Az életnek van értelme. Akkor is van értelme, ha minden vasárnap reggel ugyanabban az ágyban ébredünk, és mindig egyedül. Egyik vasárnap reggeltől a másikig, a felszínen mintha semmi sem változna, csak telik az idő, az életnek pedig egyszer csak vége szakad.
De azt hiszem, ez a mozdulatlanság csak látszat. Mondok egy példát. Kamaszkoromban néhány évig könnyűbúvár edzésekre jártam. Nem voltam tehetséges sportoló vagy ilyesmi, a gerincferdülésem miatt keveredtem oda, az úszás jót tett, a társaság elviselhető volt, pláne, hogy a vízben nem kellett beszélgetni senkivel. Elég kevés unalmasabb sport van, mint a könnyűbúvárúszás, már ami a társasági jellegét illeti. Úszol egyik faltól a másikig órákon keresztül, a lábadon hatalmas uszonyok, az úszószemüveg párás, de nem érdekes, tudod a medencét kívülről. Olyan ez, mint a hosszútávfutás, nincs semmi, csak a gondolataid. Aztán két óra múlva kimászol a medencéből, a bőröd felpuhult, az izmaid sajognak, látszólag nem változott semmi. Te változtál odabent.
Ilyen a vasárnaptól vasárnapig tartó medencehossz is. Mire a jövő hét partjára érsz, már átgondoltál pár dolgot, már megoldottál néhány feladatot, már szerettél és szerettek, már lett egy csomó problémád, már megismertél néhány új embert, és elveszítettél néhány régit. A fordulónál csak annyi időd van, hogy felnézz az égre, kék-e éppen vagy borult, de elég jól tudod, hogy minden újabb hossz közben egyszerre vagy erősebb és öregebb, szebb és elégedettebb, szomorúbb és elhagyatottabb, okosabb és hiszékenyebb, mint korábban. Ha szerencsés vagy, ha nem figyel oda a sors, néha meg lehet állni, és lehet egy kicsit a víz felszínén lebegni. Nézni, ahogy a kristálytiszta égen úsznak a felhők. Azt most nem tudom megmondani, hogy ezek az öröm vagy egyenesen a boldogság pillanatai-e.
Az élet értelme az élet maga. Gondolkodni, szeretni és tanulni lehet közben.