Hétfő reggel reloaded

Van abban valami nagyon biztató, hogy bár rohadt hideg van így kora reggel, legalább már világosodik. (A hülye óraállítás ellenére is.) Tovább vekereg a tavasz, mint valami rozsdás, elavult gépezet, sehogy sem akaródzik neki haladni az időben. A fák és bokrok ezzel persze mit sem törődnek, kérdés, melyikük fázik majd rá erre a szó legszorosabb értelmében.
Ma megnéztem a riojai időjárást, szép, langyos tavaszt ígérnek jövő hétre, ami azért különösen jó, mert (éljenek az igazi mediterránok) a műhelyfoglalkozások csak délelőtt tízkor kezdődnek. Egyelőre nem látom át, mennyire lesz megterhelő a program, de akárhogy is lesz, félig-meddig akkor is nyaralás nekem az a hét az itthoni idegfeszültséghez és terheltséghez képest. Már eleve az, hogy reggelente lesz időm mindenre (jóga, blogposzt, nyugis reggeli, fejből kifelé bámulás) iszonyú nyereség. Szerencsés ember vagyok, hogy eljuthatok oda.
A vasárnap kellemes álmosságban telt, anyámat mostanában nagyon öregnek látom, és ettől egy kicsit múlófélben az iránta érzett türelmetlenségem. Elindult visszafelé a boldog gyerekségbe. Este itt volt Judit, vele is csináltam egy interjút. Nem ismerem annyira jól, meglepetésbeszélgetés volt. Azért kezd körvonalazódni lassan, mit is gondolunk mi emberek boldogságnak. Az út, az eredmény, a látószög mindig más, de vannak azonos pontok. Mint rajzszögek a parafatáblán.
Más nincs. Van egy hétnyi munkahegy, de a végén ott a spanyol napfény. Jó lesz azért ez.