Mirabilia

Nem hogy napját, hónapját sem tudom annak, mikor volt utoljára olvasóklub, pedig jó dolog ez, és hasznos is. Hasznos például a széthullás ellen, mert keretet és kapaszkodót ad ebben az amúgy keretek és lassan szabályok nélküli világban.
Sok dologról beszélgettünk csütörtök este, a világról, az emberekről, arról, hogy vajon hányféle valóság van, és azok mégis milyenek. Valahogy eközben jutottunk el a mirábiliához, és azon merengtem, talán a mi életünk is ilyen csodás, néhol persze félelmetes, máskor meg kedves szörnyek ismeretlen világán keresztül vivő utazáshoz hasonlít leginkább.
Hétvégén én magam is utaztam, az út időben és térben egy másik világba vitt. Már a vonatút is inkább tűnt fikciós utazásnak, semmint valódinak, a mellettem ultizó furcsa szerzetek és a kinti valószerűtlen, hajnali táj miatt. A szakmai program, amire mentem, dettó. Tündérek és boszorkányok, hétfejű sárkányos, jóindulatú, de buta óriások és persze néhány gonosz kis törpe. Erről majd külön is.
Szombat este viszont vendégségben voltam. Jó emberek közt, valami tündérszigeten. Ha volna hozzá elég fantáziám, biztosan könyvet írnék ezekről a mesebeli lényekről; a külön világukról, a békéjükről, meg a beszélő állataikról.
A hétvégét elrakom emlékbe a kedves találkozások miatt. A csodás lényekről pedig, akikkel találkoztam, fejben jegyzeteket készítek. Hogy ha majd egyszer írok egy szép, fantasztikus ábrákkal illusztrált könyvet, aminek az  a címe, hogy Mirabilia, meglegyenek.