Szombat

Bárhogy is veszem sorra a napokat, nekem a szombat minden évszak legkellemesebbik napja. Igen, még a nyáré is, pedig akkor tulajdonképpen mindegy, melyik nap melyik, nem kell korán kelni sosem, mégis.
A szombat a hét leglassabb napja, azt hiszem. A péntek ólmos fáradtsága már a múlté, a vasárnap délután neurózisa a jövőé. A szombat a lassú ébredések napja, a hosszú, álmos reggeleké, a késői, nyugalmas ebédeké, meg a délutáni pihenésé. Szombaton mindenre van idő, vagy pontosabban fogalmazva; nincs is idő, a szombat kívül került az időn. Ez a nap a hetek frontjai közti semleges, tűzszüneti zóna. Elysium.
Nem mondom, hogy állandó napirendje van a szombatjaimnak, sőt. Minden szombat más. Az egyik sokáig alvós, piacozós, a másik vérbeli pizsamanap, a harmadik esetleg utazással telik. Nem a kötelező menetrend a szombatok ismérve, hanem a nyugalom.
Persze vannak ideális szombatok, meg nem ideálisak is. Nincs jelentősége ennek sem, mert szombat az a nap, amikor ráérünk élni.
Szeretem, na.
Ma például nem keltem fel sokáig. Felébredtem hajnalban, de hagytam magam visszaringatni az álomba. A tegnap délelőtti jógán tanultam egy új légzést, aminek a nevét elfelejtettem, de olyan, mint egy háromszög, és jól el lehet vele aludni. Aztán délelőtt sétáltam egyet, elmentem a biopiacra, ahol vettem zabpudingot, meg máktejet a kedves fiataloktól, őket majd meg kell mutassam BH-nak, és benéztem a régi hentesekhez is húsért. Volt egy kis házimunka, miegymás, de minden jóleső lassúsággal.
Azt hiszem, tényleg fontos, hogy az embernek legyen egy olyan napja a héten, amikor zárójelbe tudja tenni a rohanó életét, és semmi sem számít igazán. Nekem ez a szombat, másnak lehet más, főleg ha szombaton is dolgozik, csak legyen, ez a lényeg.
Ugyan nem utaztam sehová ebben az öt napban, de jó volt viszonylag stresszmentesen élni. Így kellene mindig.
Más nincs, kicsit elálmosodtam. Talán alszom egy kicsit.