Tavasz

Meglett az elveszett tavasz. Ez az időjáráson csak annyiban látszik, amennyiben a tavasz velejárójaként tekintünk az özönvíz szerű esőzésekre, de sebaj, nekem már a hőmérséklet tartós tizenfokai is elegendőek ahhoz, hogy higgyek abban, elmúlt a tél.
Az iskolai életbe lassan, de biztosan bekúszik a vizsgastressz, ez is ilyen tavaszi dolog, meghúzzák a vékony, eddig láthatatlan damilokat, ettől pedig az eddigi kicsit céltalan vergődés kap egyfajta fegyelmezettséget. Régebben már karácsony körül eljött a végső kétségbeesés, már ami a vizsgázókat illeti, most csak ilyenkor érkezik. Vagy sem. Egyre többen vannak, akiknek csak a sikertelen vizsga után kezd derengeni, hogy nem feltétlenül volt rendben a felkészülés. És persze vannak, akiknek akkor sem. (Világösszeesküvés a tanárok részéről ésatöbbi.) Hívő nemzedék a mostani végzősöké, mert többségük komolyan hisz abban, hogy majd lesz valami. Ez lehetne egy új vallás. Majdleszvalami.
Mi van még az álmosságon és a végeláthatatlan munkán kívül... Van (értsd lesz) utazás. Talán. Kívánjatok és adatik. Ez nem pont így van persze, de nem számít. Április elején talán elutazom. Egészen meglepő utazás, mert nem ismerem a meghívót, és ugyan félig-meddig a szakmámba vág a téma (vizuális mindenfélék a tanításban), azért főleg történelemtanítás, ami meg mégsem pont az én asztalom. Meglátjuk, Bridget mit mond. Én mindenesetre szívesen mennék. Mégiscsak Spanyolország, napsütés, meleg, katedrálisok, gyönyörűséges spanyol nyelv.
Más nincs. Anyám ma megint kórházba vonul, holnap este pedig újabb beszélgetés a rádióban. Ezúttal Rose az alany. Szörnyen álmos vagyok.