Körök

Minden időhiány és nehézség ellenére az olvasás az egyik legjobb dolog, ami történhet az emberrel. Nem csak a történetek, az olvasás, hanem a közösség gyógyító ereje miatt is. Ez most azért jutott eszembe, mert tegnap ünnepeltük a mostanában kicsit nehezen működő, mégis mindannyiunk számára fontos olvasóklub fennállásának hatodik évfordulóját.
A hat év alatt nagyjából harminc könyvet olvastunk el közösen, és bár tagok jöttek-mentek, egy kis mag megmaradt, és összetartozónak érzi magát. Joggal. Hat év alatt sok dolog történt mindannyiunkkal, és bár nem vagyunk közeli barátok, van köztünk valami szövetség, kapcsolati szövedék, melyben az egymás iránt érzett elfogadó szeretet fontos vonás. Olyan kisközösség a miénk, amelyben együtt lehet gondolkodni az élet és a világ fontosnak ítélt dolgairól, de ami nem nyomaszt, nem köt meg, és ahova mindig lehet új embert, ideiglenes vendéget, bárkit hozni.
Tegnap egy erdélyi szobrász volt a plusz ember, az átutazó, aki valahogy rögtön helyet talált magának köztünk. Karinthy könyvéről viszonylag keveset beszéltünk, annál többet a kisközösségek megtartó erejéről, a természetbe illeszkedő művészetről, a bronzöntés szépségéről (meg is hívtak egy öntésre, hurrá), meg a tanítványainkról.
Azt hiszem, az embert alapvetően a másik ember érdekli, meg a szépség és a jó. Ki kell magunkat ficamítani ahhoz, hogy a rossz dolgok legyenek fontosak. Mégiscsak azt kellene valahogy elintézni, hogy emberi kapcsolatok szülessenek ebben a nem túl kedves világban.