Iskolás

Elolvastam tegnap Balavány György cikkét az iskolákról a hvg-n, és az a helyzet, hogy igaza van. A mai magyar közoktatás helyzete sok dolog miatt tragikus, de a legtragikusabb vonása talán tényleg az, hogy rendszerszinten nem tud és nem akar kilépni a büntetés-jutalmazás, dicséret-megszégyenítés dichotómiáiból.
Persze vannak tanárok, akik ennél jobban csinálják a dolgukat, vannak zseniális tanárok is, de maga a rendszer ebben a nagyon elavult, a lelket nagyon is meggyötrő koordináta rendszerben mozog, ahol jó és rossz gyerekek vannak, ahol jó- és rossztanulók vannak. Ebből a rendszerből azok, akik nem illeszkednek valamiért, automatikusan kikerülnek.
De a cikkírónak igaza van, a legnagyobb probléma nem a tananyag, nem az, hogy Janus Pannoniust olvas-e vagy Simon Mártont, nem az, hogy adott esetben nem olvas semmit, hanem az, hogy nem tudja, milyen csoda az olvasás, hogy milyen mámoros érzés az atomokról gondolkodni, és egyáltalán milyen semmihez sem fogható csoda új dolgokat megismerni.
"Nem azért kell olvasni tudni, „mert különben buták leszünk”, hanem mert olvasni nagyon jó. Nem lenne szabad ének-zenét oktatni, míg a gyerek nem érti, hogy miért fantasztikus játék és hatalmas élmény az ének meg a zene. El kell neki mondani, miért fontos az, hogy megértsük, kik vagyunk, és hogy ezt a történetünkből értjük meg igazán. Meg azt, hogy a „kétszer kettő négy” nemcsak egy rigorózus állítás, hanem egy csoda, egy olyan kulcs, ami további csodák kulcsait segít megszerezni; hogy a matekpélda végeredménye igazi sikerélmény legyen, mint a gólöröm." (Idézet a cikkből.)
Hát így. Ezt kellene csinálni a tanároknak először is. Minden tanárnak. Mert amíg ez nincs, addig édesmindegy, hogy tudja-e ki volt Seneca, hogy mikor volt Világos, vagy hogy hogyan osztunk törtet törttel. Amíg azt gondolja, és azt látja maga körül, hogy semminek semmi értelme, hogy az öröm egy új tárgy, hogy a felnőttek zombiként élik le az életüket, benne sem lesz vágy másra. Egy jó kocsi, egy jó dugás, jóllakni, lerészegedni, elcseszni az időt valami virtuális világban.
Ma már nem csak azt kell megmutatni, hogyan kell tanulni, hanem azt is, vajon miért. És ez elsősorban a tanárok dolga. Minden tanáré, az enyém is. És meg kell mondjam, ez egy marha nehéz feladat. Amíg ez nincs, igazából majdnem mindegy, ki mit nem tanul meg.