Békességgel

"...békességgel vonul az úton..." (Ézsaiás 41,3)

Ábrahámnak könnyű, azt hiszem, mert a Zohár szerint a Szent előtte járt, és elpusztította mind az ellenségeit. Ilyen nekem is kellene. Vidámság volna. Ehhez képest amilyen paradox, olyan igaz, hogy a békességért nagyon sokat kell küzdeni; nem is megy nekem. Se a küzdelem, se a béke.
Az alvás bezzeg menne, azt hiszem, főleg így hétfő reggel, de hát pont ilyenkor nem lehet. Kár, hogy megerőszakolja az élet az ember bioritmusát. Lénárdnak igaza van, (a fenébe is, hogy mindig igaza van) bár ez már nem is az ébresztőórák, hanem az okostelefonok terrorja. Jobb, hogy nem érte meg. Bár ha megérte volna, szarna az egészre. Ebben is igaza lenne.
Nyomorultul érzem magam. Mint valami anyóka. Rájöttem, hogy olyan régen voltam szabad és gondtalan, hogy már az kész csoda, hogy nem aszalódott a keserű hús a csontjaimra.
Másrészt viszont és de, tényleg szarni kellene erre az egész bolondokházára, összecsomagolni, elmenni valami kedves, erdős, tengeres helyre, nézni a faleveleket, szaladgálni valami kutyákkal, hasalni a fűben, nézni ahogy a levélvágó hangyák vonulnak. Az békesség. Valószínűleg tovább is élnék, mint ebben a koszlott-romlott Európában.
Na mindegy, próbálok továbblépni az anyókaüzemmódon. BH szerint amúgy is úgy élünk, mint a kamaszok. Hát inkább ez legyen.
Más nincs. Nem tudom most kiszámolni, de 4X24 óra múlva megkezdődik a pihenés. Addig maradjon valaki ébren helyettem.
Odavagyok a Milky Chance-ért. Egész nap bírom őket hallgatni.