Szökési kísérlet
Szökésben vagyok ebből a világból. Reggel, amikor felébredek, ébred a fene, kirángat az ébresztő az ágyból, arra gondolok, egész más lett a világ reggelre, mint amilyen este volt. Elcsúszik mindig az éjszaka a valóság és a képzelet közt valami máshova, mint az itt és most, és onnan elég nehéz visszatérni. Főleg, hogy nem is nagyon akarok.
Tényleg szökésben vagyok. Hol a munka alá temetkezem, hol könyvekbe, hol zenébe, hol a gondolataimba. Ez most mégis kevésnek tűnik. Mennyivel könnyebb helyzetben vannak a vándorok egyébként.
Vencel azt írta múltkor, szerinte majd megtalálom azt, amit keresek. Legyen az ő lelke próféta.
A menekülés jegyében ezen a héten már nem aludtam négy óránál többet egyik nap sem, és nem is fogok. Egyrészt sok a munka, nagyon sok, még annál is több, másrészt mától társasági életet is élek. Sok-sok hónap kihagyás után ma végre megint lesz olvasóklub, holnap pedig vacsoracsata Szicília jegyében. Aztán egy hétig mindenféle programok a Tudásközpontban. Meg koncertek, meg a jó ég tudja, mi. A biztonság kedvéért most nincs szabad este tervezve egy darabig. Csodás menekülési terv.
Mindeközben az iskolában az elmebaj a tetőfokára hágott abban a pillanatban, amikor Bridget felolvasott egy ppt diasorozatot, amit nyilván "fentről" küldtek neki. Azt is mondta, amikor TSB szóvá tette, hogy ezt a baromságot már mégis a nap melyik órájában gondolja megvalósítani, hogy ne szórakozzunk, ez az utasítás. Sajnos a történelmi párhuzamot sem értette az ostoba parancsokat vakon teljesítők felelősségéről. Komolyan mondom, ez a nő egy etikai zérushely a közoktatás függvényében.
Más nincs. Olvassak végre. Mikor lesz szombat?
Komolyan foglalkoztat, hogy betérek valami ortodox, a modern életet megtagadó vallásba vagy szektába. Lehetnék Amish. Kötözgetném a réklimet reggelente.
Elég álmos vagyok. Ki volt az az őrült, aki kitalálta a nulladik órát?
Ja igen, link. KATT egy részletért Rem Koolhaas könyvéből a Gittegylet oldalára.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése