Perfekció

Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek.
Epiktétos

Nos, igen, Epiktétos a maga sztoikus nyugalmával irigylésre méltóan mentesíteni tudta magát az érzelmi hullámhegyektől és hullámvölgyektől, csak azt nem tudom, egyáltalán alkalmas-e a ma embere erre a fajta bölcs köldöknézegetésre. Biztos van, aki igen egyébként, de mintha a modern kor a szenvedélyek kora lenne. A tanácstalan szenvedélyeké, az igaz, de mégis.
Tanácstalan szenvedélyen azt értem, hogy szemben az előző korok koncepcionális szenvedélyeivel, ez inkább csak amolyan mérsékelten kellemes bolyongás a ködben. Az ember lazítani akar saját maga bogozta csomóin, kitalál valami esetleges megoldást, aztán ez vagy működik, vagy inkább nem.
Ha van ember, aki távol van a sztoikus nyugalomtól, az én vagyok, de értem a szerző gondolatmenetét, és tetszik, hogy úgy gondolja, azért van olyan dolog, amiben hatalmunk van. Szeretem én nézni a világot egyébként, jegyzeteket készíteni róla így-úgy, kívülről figyelni, de abban biztos vagyok, hogy nekem helyem kell legyen ebben a valóságban, és ha már helyem van, akkor van dolgom is, meg van hatalmam is. Ez nyilván nem valami világuralom, mert főleg magamon van hatalmam, ha egyáltalán valamin, de ez akkor is marha fontos dolog.
Ez a mélyenszántó gondolat egyébként még tegnap délután fogalmazódott meg bennem, amikor is hanyatt feküdtem a padlón, mert nap közben egy hülye mozdulat miatt becsípődött a derekamnál egy felháborítóan kicsi, de annál érzékenyebb idegszál. (A hanyatt fekvésben az a jó egyébként, hogy a gondolkodáson kívül teljesen alkalmatlan minden egyéb tevékenységre.) Szóval miközben arra koncentráltam, hogy a rendetlen, szétcsúszott csigolyákat valahogyan visszaigazítsam a helyükre, próbáltam magam meggyőzni arról, ami egyébként tényleg meggyőződésem, hogy a betegségeket az ember önmagának generálja, tehát a gyógyulás is megoldható úgy, hogy mentálisan visszafordulunk a rosszul választott úton.
Ezzel az én csodálatos elméletemmel persze sok barátom vitatkozik, lássuk be, van is alapja a kétségnek, mert hogy a betegséghez vezető út hosszú, viszont ha fáj, mert rohadék módon, a hányingerig fáj, akkor az ember instant megoldásokat keres.
Na mindegy, a fekvés és a fájdalomcsillapító kombinációjától legalább aludni sikerült valamennyit, a reggeli jógagyakorlattól, meg a fájdalomcsillapító tapasztól pedig azt remélem, sikerül végigdolgoznom a napot. Az az elméletem, hogy ez hatalmamban áll. Ha mutáns lennék, és kérhetnék képességet, akkor a fájdalomcsillapítás lenne az. Tök hasznos dolog.
Más. Szeretem, hogy Dragomán szinte idézhetetlen. Abszolút más műfaj, de Asturiasra emlékeztet, mert pont olyan kompakt az egész. Megbonthatatlan szöveg. BH-nak meg igaza van, bizonyos szempontból hasonlítanak a történetei az enyémekre, úgyhogy tényleg jobb, ha egy sort sem írok, amíg olvasom.
Más nincs, úsznak el a napok, és csak nem lesz belőlem tökéletes ember. Jó lenne tökéletesnek lenni, de még jobb lenne, ha jobb híján elfogadható volna a nem tökéletesség is.