Szökésben

Jó volna rendszeresen lelépni, kilépni a világ megszokott ritmusából, de ez majdhogynem ismeretlen és megengedhetetlen luxus a ma emberének. Milyen kár, pedig a lelki egészség alappillére lehetne ez a szökés.
Szökésben vagyok a mindennapokból, és a szabadulásnak ebben a mámorában alig tudom elképzelni a visszatérést a hideg, kedvetlen hajnalokhoz, a nyúlós napi rosszkedvhez, az örökös ideges feszültséghez. Nem is érthető, hogy az embernek így kelljen élni, de ilyen furcsa helye ez itt a világnak, egyszerre boldog és boldogtalan, sötét és világos, édes és keserű.
Titok, hogyan tud az élet jókedvében is haragos, dühében is boldog, esetlenül nagyívű és hihetetlen fontosságában is apró porszem lenni. Az emberben lakó Isten és az Istenbe egy ködös októberben beköltöző ember a titok, a kölcsönös egymásra csodálkozásuk, a pillantás, amiben  az ember a rendben, Isten a káoszban önmagára ismer.

Úgy döntöttem, amíg lehet, szökésben maradok. Bár most két napra hazajöttem, nem térek vissza a mindennapos rutinba, csak annyit dolgozom, amennyit feltétlenül muszáj. Nem éri meg, ez tisztán látszik már most, de mégis inkább őrzöm magamban a nagy víz hullámait egy darabig; hagyom hogy vasárnapig tovább ringasson az az élet, ami nem ugyan nem az enyém, de amit kölcsönbe kapni is kitüntető jutalom.

A szökés csend is, ringatás is, a sietség teljes hiánya, nyugalom,  így akivel nem találkozom most hétvégén, ne haragudjon, lesz még alkalom rá. Közben hallgassunk sok Szabó Balázst. Az egyik legkiválóbb magyar zenész.