.exe

Az ember azt hinné, amint vége az utolsó tanítási napnak, a pedagógus kivirul, szalmakalapot tesz a fejére, minden ránca kisimul, aztán irány a Bahamák. Ja, hát nem. De nem hibáztatok senkit, mert olyan jó másokat basztatni, de tényleg, és hát van sok olyan ember nyilván, akinek nincs tanár az ismeretségi körében. Ha meg van is, akkor se érti. Anyám se amúgy, pedig én már 26 éve tanítok, de minden évben rácsodálkozik, hogy én még dolgozom ilyenkor, és például hogyhogy nem voltam szabadságon csütörtökön, amikor B. ballagott. Anyám egy másik bolygón él sokezer társával együtt.

Szóval nem, nincs még pihenés, még vizsgák vannak, meg szintfelmérő tesztek százai, Bridget igyekszik okos dolgokat kitalálni nekem, hogy kitöltsem a munkaidőm, a kis háziállatkái meg átadják, mit üzent nekem a naccsasszony. Üzent, bazmeg. Hol vannak a régi szép idők, amikor legalább behivatott az irodájába. Na mindegy, szóval szinteket mérünk fel, hétfőn meg kitöltöm az egyelőre nem létező tantárgyfelosztó sablon rubrikáit. Ilyen lottószelvény jelleggel persze, mert nem tudom, ki tanít majd itt angolt jövőre. Gofri még nem kötötte Bridget orrára, hogy felmond, az idei részfoglalkozású nő meg egy tragédia, szóval majd a vizsgafeleletek közti pihenőidőmben ikszelgetek. Esetleg megpróbálok kihozni valami barátságos gobelinmintát: Szent György a sárkánnyal mondjuk. Azt, hogy a valóságban majd mi lesz, nem tudom, de nem baj, mert senki sem.

Tegnap elég nyűgös napom volt, többször is arra gondoltam, ránézek, mennyi a jegy Izlandra éppen, csak oda... Vannak ilyen napjaim. Valószínűleg hormonális probléma, klimax (mondjuk az a csúcs, nem?), esetleg nem tudok róla, éjszaka megszültem, a gyereket elrabolták, nekem meg csak a baby blues maradt. Mindegy, nyűgösségem a jól bevált dolgozzuk magunkat halálra (WYTD copyright by me) módszerrel enyhítettem. Komoly sikerrel. Most nem tudok ülni, mert valszeg lebénítottam az ülőidegeimet, nem látok rendesen, és a túlfeszített munka miatt ismét benézett álmatlanság barátom, így az éjszakai forgolódás után hajnalban a fejemben háttérben futó biedermann.exe programfájl riasztására ébredtem. Ez egy olyan program, ami a végrehajtandó feladatokat listázza, random időpontokban pedig szívszorítás formájában riaszt. Bevallom, nagy érdeklődéssel figyelem az utóbbi időben a kardiovaszkuláris rendszerem. Ne mondja nekem senki, hogy rosszkedv ellen nincs orvosság.

Tegnap nagyjából öt és fél ezer szót fordítottam, úgyhogy ma délelőtt nem nyitok meg egy dokumentumot se. Főleg mert tegnap az utolsó feliratok már angolul se stimmeltek egyáltalán, amin egy kicsit felhúztam magam. Azóta lehiggadtam, nem vagyok én egy Madame Lectriss. (Csak hát ki akar szar szöveget kiadni a kezei közül?)

Más nincs. Most elmegyek, veszek akciós szandált, a bankszámlámnak ugyanis már édes mindegy. Majd a szavakból visszapótlom. Hány szó lehet egy szandál? nem számolom ki.