Genetika, meg amit akartok

A családi összejöveteleknek mindig van egy diszkrét bája; ezek az emberek mégiscsak hozzánk tartoznak, géntérképünk jelentős része megegyezik a miénkkel, gyerekkoru(n)k édes kakaóillata lengi körül őket. Másrészt viszont valószínűleg  ugyanezen genetikai egyezések teszik őket roppant idegesítővé is. A családi ünnepek igazi megpróbáltatása éppen ebben a genetikai súrlódásban keresendő talán. Az idegen hülyék kevésbé zaklatják fel az embert, mint a hozzánk nagyon sok mindenben hasonlító hülyék.
Nem tudom megfejteni, miért van ez: saját megoldásainkat szeretnénk látni másokban is, mondván ezzel a génkészlettel nekem azért jobban/rosszabbul megy ésatöbbi, vagy mert szeretjük őket, és szeretnénk, ha másképp lennének a dolgok a fejükben. Persze nem vagyunk mi agysebészek, úgyhogy az, hogy kinek és mi van a világról a fejében, egyéni felelősség. Ettől ez persze nem lesz könnyebb.
Megvolt tegnap a ballagás, B. szépen elballagott, a vacsorán kultúremberek módjára viselkedett mindenki, kivételesen az öregek sem beszéltek marhaságot szünet nélkül, vagy csak nem hallottam a zenétől, a fiatalok meg szépek és okosak voltak. Ennek ellenére nagyon elfáradtam, a derekam is megfájdult, pedig mióta elváltunk, nemigen szokott fájni. Old habits die hard.
Este itt aludt B. két barátnője, úgyhogy elég sűrűn voltunk öten erre a zseblakásra, de hát kit érdekel, egy éjszaka nem a világ, ki lehet bírni. Szerencsére egyáltalán nem voltak hangosak, én meg mint akit megvertek, úgy aludtam.
A bátyámék hogy, hogy nem,  pont nem értek ide a ballagásra. Állítólag ma majd felugranak. Egészen meglepne a dolog, mert bár a tesóm viszonylag sok évet élt kvázi bigámiában, és hát elég sok ordítozott velem a szerelme, amikor ez kiderült (ne kérdezzük meg, ehhez nekem mi a fasz közöm van, mert nyilván semmi), mióta elváltam, úgy néznek rám, mint egy útszéli kurvára. Pontosabban nem néznek rám sehogy, mert nem találkozunk. Na, nem is értem, mi bajom van velük, de tényleg.
Ma még évzáró, meg valami rejtélyes oknál fogva egy érettségi nyitóértekezlet, mert a hétfői elnöknek ez az időpont jó. Mármint nem tudom melyik ez, mert első körben három órára rakták (figyeljünk fel erre is, PÉNTEK három óra), de tegnap valaki azt mondta, esetleg kettő. Nagyon jól lehet így tervezni a napot, pláne tudván, hogy este vacsoracsata, és még se ötletem, se bevásárolva, se kitakarítva... Még szerencse, hogy a neve ellenére ez nem kulináris csatározás, hanem baráti találkozó. Legalább a barátaival ne legyen az ember kényszeres ugyebár.
Más nincs. Még mindig, és még két hétig legalább, a fordítandó szöveg bűvöletében élek, de elvágyódom. Még nem tudom, hogy, de legalább két-három napra le kellene jutni Balatonra. Hiányzik a terasz. Volt abban a helyben valami nagyon pihentető.