Vizsganapok

Most már tényleg alig néhány nap van vissza, és vége a szorgalmi (na jó, ez az elnevezés meglehetősen túlzó) időszaknak. Nem tartok több tanórát, ellenben vizsgáztatok pár napot.

Vizsgáztatni alapvetően érdekes feladat. Mindig egy kicsit művészet is; emelt szinten azért, hogy a maximumot hozd ki az ismeretlen vizsgázóból, középszinten meg azért, hogy mindenki átmenjen, meg hogy kezelni tudd az ilyen-olyan pszichés sokkállapotokat. A tiédet, a kollégádét, meg a vizsgázóét. Nem volna baj, ha lenne egy kirendelt pszichológus is a vizsgák mellé.

Amúgy nagyon csendesen telt eddig a munkahét, mert Bridget is vizsgáztatott valahol. Állítólag ma is sajnos, hát ezeket a vizsganapokat jobb volna egyeztetni, mert elég nagy luxus, hogy se ő, se én nem vagyunk. Ki lehetne használni az egymás nélkül töltött napok lehetőségét jobban is. Már mindegy.

Más nincs, őszintén remélem, hogy jó fej kollégákkal (kolleginákkal) vizsgáztatok ma, mert elég keveset aludtam éjjel, és nem sok kedvem van hülyeségeket hallgatni.

Tegnap rám tört, hogy Darvasit szeretnék olvasni. Az emberben azért nyomot hagy a rendszeres olvasás, aztán ha nincs rá egy percnyi szabadidő se, komoly hiányállapot alakulhat ki. Persze fordítok. Most épp egy keserves résznél járok. Hülye és lefordíthatatlan mondatok. Ez is művészet. Nem beleőrülni a szavakba.