Már majdnem

Az van, hogy már majdnem megint megsajnáltam Bridgetet, mármint úgy igazán, de Joe a kávé mellett azt mondta, nehogy, és mesélt még két epizódot. Elment a kedvem a sajnálattól. Aztán délután persze tett róla, hogy az a fél (na jó, negyed) gondolat is kivesszen belőlem végképp, ami reggel még megvolt. Nem mesélem el, mert kicsinyes dolog, viszont Esterházy Péterre gondolok, meg az ő szabadságára. Bridget nyilván nem olvas Esterházy Pétert. Valószínűleg nem olvas semmit.
A tegnapi nappal én a magam részéről befejeztem a vizsgáztatást az idei vizsgaidőszakra. Pont elég is volt. A diákok idegen nyelvből meglepően jól vizsgáztak, és bár volt egy-két gyengébb felelet, összességében elégedett vagyok. Idén végre a német feleletek is igényesek voltak, nem csak makogtak a diákok. Azt hiszem, jó munkát végeztünk.
Ma még egy bankettre hivatalos vagyok, és bár eddig azt hittem, nem fogok visszaérni a harmadik osztályéra a MÁV körüli áldatlan állapotok miatt még az is lehet, hogy be tudok ugrani egy kicsit. Tegnap, miután elolvastam az Elvirán a menetidőket, úgy döntöttem, egy újabb egyoldalú kapcsolatnak vetek véget az életemben. Az utóbbi időben mindig volt valami, ami nem működött az IC-n, de ez a négy és negyed órás menetidő a 21. században vállalhatatlan. Azt teszem, mit a kalauz tanácsolt múltkor az elégtelen szolgáltatás miatt háborgó utasnak: másik közlekedési eszközt választok. Így ugyanannyi pénzért hamarabb felérek, tuti lesz légkondi és wifi, és abban a két órában, amit megtakarítok, legalább alkalmam lesz találkozni egy baráttal.
Más nincs, adminisztráció, meg munka az van azért, de bent is inkább a fejemre teszem a fejhallgatót, aztán csinálom a dolgom. Meg rendet rakok legalább odabent, hátha szeptembertől már nem az lesz az íróasztalom.
Ma nincs ötletem zenére. De kaptam.