Türelem

Erre intem magam, mert a nagy melegben sokkal hamarabb foszlik semmivé a nyugalom, mint az elvárható, de az intés nem elég. Türelmetlen vagyok a MÁV-val, mert azt gondolom, ahhoz nagyon drága a vonatjegy, hogy ilyen színvonaltalan szolgáltatást kapjon az ember. Az intercitynek nevezett Pécs-Budapest vonalon általában alig működik a légkondicionáló, nem megy a wifi (persze konnektor sincs), minek az egy egyetemi városból és városba közlekedő vonaton, aminek a menetideje három óra. De nincs tisztességes vécé sem, büfékocsi meg pláne. És mindezt négyezerhatszáz királyi forintért. Amikor valaki panaszkodik a kalauznak, a kalauz vállat von, hogy hát akkor ne tessenek vonattal utazni. Eszemmegáll.

Persze tulajdonképpen én is beírhatnék a panaszkönyvbe végre, csakhogy a három órás fullasztó utazás után inkább levegőt szeretnék kapni végre, és nem keresem meg a megfelelő irodát. Próbálom megfejteni, mégis hogy van ez, miért nem érdekli a szolgáltatót ez a Pécs-Budapest vonal. Utaztam már pár megyeszékhelyre vonattal, de ilyen ótvaros, igénytelen, lepusztult kocsikkal még nem találkoztam. Lehet, hogy legközelebb mégis beírok abba a könyvbe, amit nyilván senki nem nyit ki soha.

A melegben amúgy az emberekhez se nagyon van türelmem, most Budapestet is soknak éreztem már: hangosnak, büdösnek, élhetetlenül koszosnak és lökdösődőnek. Még jó, hogy ettől függetlenül kellemes volt az ott töltött idő, kedvesek a barátok, jók a beszélgetések, leszámítva persze, hogy most valahogy mindenki egy kicsit szomorúbb és/vagy nyúzottabb volt, mint egyébként, kivéve Pistit, akinek könnyű, mert minden sejtje fiatal, meg BH-t, akit a világ legszerencsésebb személyiségével áldott meg az Isten, mert képes mindent kikapcsolni, ami nem a pillanathoz tartozik.

Én persze egyik sem vagyok, mármint se fiatal, se ilyen mostban élő ember, de úgy érzem, sokat tanulok a jógából, és egyre többször vagyok képes egyszerűen csak kilélegezni magamból a szomorú gondolatokat, meg a dühöt. Belátom, hogy a világ és benne az emberek változnak, és egyáltalán nem biztos, hogy mindig egy irányba. Ez persze nem olyan jó hír, elsodródás van néha, aminek nem örülök, de nem hiszem, hogy tenni lehet vagy kell ellene. Nincs az megírva, hogy én mindenkinek a barátja tudok lenni.
Azt hiszem, pont Esterházyról mondták, nem mintha én magamat hozzá, csak alátámasztandó, hogy van ilyen, szóval hogy barátkozott, aztán elsodródott a barátok mellől, és hogy ez volt, akinek fájt. Én abban biztos vagyok, hogy ez nem az oda nem figyelés vagy a felületesség. Magamon sem ezt érzem. Inkább csak az van, hogy vannak az életben olyan időszakok, amikor valakivel együtt mész egy úton, aztán az utak másfelé kanyarodnak, és erről nem nagyon tehet senki. Közben meg azért az nagyon jó, hogy találkozol új emberekkel, köztük sok nagyon jó emberrel is.

A nyáron gondolkodom már, hogy jó volna tényleg elutazni valahogyan. Nem nagyon egyszerű autó és pénz nélkül, de azért majd csak kitalálok valamit, mert rohadt meleg van itthon a panelban is. És itthon meg még a panaszkönyvbe sem lehet beírni.