Zérushely

Azon merengtem reggel félálomban, hogy mennyi dolog fér el az ember fejében (vö. nem káptalan, bár nem tudom, az mi), és bármennyire is állítják okos emberek, hogy sokkal több, mint gondolnád (de ha nem gondolnád, mert tele van, akkor is vajon?), az én fejem sajnálatos módon megtelt.

Azzal tisztában vagyok, hogy lesz ez majd jobb (meg így se, hogy tovább öltsük a megszokott szavakat egymáshoz), de ebben a pillanatban nyugodtan villoghatna a homlokomon egy led kijelző "No vacancy" felirattal. Megtelt a fejem szavakkal. Ha az ember a saját dolgait írja le, akkor a fejében lévő szavak viszonylagos könnyedséggel hagyják el a búrát, amiben várakoztak, de a fordítás több memóriát igényel, és tapasztalatom szerint a lefordított szavak leírása nem hozza el a várva várt megkönnyebbülést. Az ember fejében ugyanis még egy darabig ott maradnak a sikerületlen, a félig lefordított mondatok, és valamiért nem is sietős nekik a távozás, üldögélnek, vigasztalják egymást, vannak, akik divatos bárnak gondolják a fejem, és elüldögélnek órákig egy-egy neuronkoktél mellett. Nincs már abból az ágyas szilvából?, kérdezik még reggel is. Hát nincs, menjetek haza, eleget ültetek itt. Erre azért néhány jobb érzésű szedelőzködni kezd.

Különben szeretek fordítani, ez egy érdekes munka, csak sokat molyolok rajta, és egy idő után megunom a más mondatait és szavait, a sajátjaimra vágyom, akik ilyenkor hol türelmesen, hol türelmetlenül üldögélnek valami vasútállomáson. Szegények. Hiányoznak nagyon.

Mi van még? Rengeteg dolog - zéró szabadidő. Az idő zérushelye. B ballagása jövő héten. Vizsgáztatás. Munkahelyi meglepik nyilván.  A szezon utolsó rádióműsorsa, már ami engem illet, csak sajnos ebben a kétségbeejtő pillanatban a leghalványabb fogalmam sincs, miről fog szólni, és mégis mikor készül el. Az elmaradt Sweet Sixteen. És mindeközben, mindig és mindenhol, minden kósza, megürülő neuronon ott ül a fordítás. Csak levegőt venni ne felejtsek el.