Nyárelő

Lassan, nehéz szülés eredményeképp, de világra jön a szabadság. Nem a világszabadság, csak ez az én nyári szabadságom. Az utóbbi hetekben a munka miatt kissé ödémás lett a szülőcsatorna, de nem baj, ha szenvedések árán is, most már egyszer csak eljön majd a reggel, amikor az idő végtelen, kék óceánja néz vissza rám.

Csak ringani, csak aludni, csak heverni, ez lesz a szabadság, illetve nem, de ez az ideája számomra. Hogy a megvalósulása milyen lesz, azt egyelőre nem tudom, de lesz benne ringás és, lesz benne felhőtlen öröm majd annyi, amennyi. Majd azokat a pillanatokat tesszük meg örökkévalóságnak. Ehhez értünk, a pillanatokból varrjuk össze az öröklét palástját, abba burkolózunk a mindennapokban.

Más. A tegnapi találkozó Nagykovácsiban nagyon jól sikerült, élveztem a munkamentes napot, amit ma persze pótolni kell, és élveztem a társaságot, a jó beszélgetéseket. Az utazás ugyan gyors, de kissé terhes volt, a vonat jobban illene a mostani mizantróp lelkületemhez, de akkor sem fogok négy és fél órát főni a vonaton, meg a pótlóbuszon.

Jó volna egy kis eső is, jó volna valami hűvös légáramlat a tenger felől, egy sirály messziről ideverődő kiáltása. Jó volna, ha lemosná a fáradt port a városról valami kitartó, hűvös eső. Jó volna valami árnyék, egy függőágy ígérete, és valaki, aki készít egy hideg limonádét.