Kvantumnyár

Minden átmenet nélkül vidám hétfő reggelre ébredni a világegyetem második legnagyobb rejtélyének számít, de úgy vagyok vele, mint egyszerű ember a szuperhúrelmélettel: nem fáj az nekem.
Régebben korábban érkezett a felszabadító érzés, már május elején, amikor a végzősök egyszer csak nem jöttek iskolába többet, nekem meg hirtelen rengeteg időm lett. Ehhez képest mintha csúszásban lennénk egy kicsit, nekem például egyáltalán nincs több időm, meg biztos a hűvös miatt, de én hársillatot is csak két napja éreztem először, az olajfűz illata pedig még mindig sehol.
Mindenesetre ez a hír, hogy nyár lett - kvantumnyár. Ez azt jelenti, hogy apró nyárrészecskék (nyárkvarkok) szabadultak el a véremben, amely részecskék a stresszelektronokkal ütközve nyugalmi neutrínókat, és mindenféle egyéb részecskéket mozgósítottak ma reggelre. Így aztán hiába nem sikerült csinálnom hétvégén semmi haszosat, már olyat, ami munka, ez most mégsem izgat. Szeretem a kvantumnyarakat.
Más. A sok semmittevés közepette voltam színházban. Az Örkény Színház Anyám tyúkja című előadását láttuk, ami tulajdonképpen nem más, mint sok-sok vers egymás után elmondva. Hát igen, ez a mi kis hazánk, verseken ring messze, csak már a gyerekkora hova lett.
Más nincs, a héten kezdődik a POSzT, Emma születésnapját ünnepeljük, és eltemetünk egy kedves, öreg nénit. Az élet már csak ilyen mindenféle. Munka van nagyon sok, néha már magam sem tudom követni magam, meg a sok tanítványt, de egyre jobb vagyok a határidőnapló  használatában. A héten két napot vizsgáztatok, és majdnem minden este valami programra megyek, úgyhogy őszintén remélem, Istennek célja volt azzal, hogy az iskolában felejtettem a dolgozatokat, és tényleg kipihentem magam egy hétre előre.
Ja, és utazzunk el, meg kiránduljunk, meg csináljunk mindenféle örömteli dolgot.
Peace.